2016-04-18 13:54:40• hírek • MTI

Tőkés László közigazgatási pert indított

A közigazgatási bíróságon indított perben kéri Tőkés László annak az elnöki rendeletnek a visszavonását, amelyben Klaus Iohannis román államfő megvonta tőle a Románia csillaga érdemrendet - mondta el az európai parlamenti (EP) képviselő jogi képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

Kincses Előd a bukaresti táblabíróságnak postázott kereset szövegét az MTI-hez is eljuttatta. A dokumentumban Tőkés László jogi képviselője többek között arra hivatkozik, hogy a törvény akkor teszi lehetővé egy kitüntetés visszavonását, ha a kitüntetettet jogerősen elítélte a bíróság, vagy ha cselekedeteivel válik méltatlanná az elismerésre. Úgy vélte, Tőkés László esetében egyik sem áll fenn. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy ügyfele ellen a rosszul románra fordított véleménye miatt indult a kitüntetése megvonását eredményező eljárás, márpedig a szólásszabadságot a román alkotmány is garantálja.

A perirat ugyanakkor arra is kitér, hogy olyan kitüntetettektől nem vonták meg az elismerést, akiket jogerősen elítélt a bíróság. Az ügyvéd ugyanakkor idézte a román alkotmánybíróságnak egy 2009-es határozatát, amely szerint akkor lehet megvonni egy kitüntetést, ha mérlegre teszik azokat a tényeket, amelyekért az elismerést kapta, és azokat, amelyek esetleg méltatlanná tehetik a kitüntetésre.

"Nyilvánvaló, hogy (Tőkés László) 1989-es hőstettei, amelyek megváltoztatták Románia történelmét, nem kevésbé fontosak, mint egy románra rosszul lefordított és félreértett nyilatkozata" - áll a periratban.

Az elnök március 3-án jelentette be, hogy visszavonta az EP-képviselőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben kapott meg Traian Basescu volt elnöktől az 1989-es rendszerváltozás idején betöltött szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: