2013-09-03 13:31:14• hírek • Szatmár.ro, MTI

Lemondott képviselői mandátumáról Ovidiu Silaghi

Kedden a parlamenti ülés keretében lemondott képviselői tisztségéről Ovidiu Silaghi.

A liberálispárti politikus - aki a 2012 december 9-én megtartott parlamenti választásokon a Szatmár megyei 2-es körzetben szerzett mandátumot - kedden a román parlament plénuma előtt mondott le képviselői mandátumáról. Döntésének oka egyelőre bizonytalan. Egyesek szerint az egykori közlekedési és szállítási miniszter szeretné megelőzni, hogy a parlament szavazattal döntsön arról, hogy bűnvádi eljárást kezdeményezhetnek ellene vagy sem. A jelek szerint azonban inkább arról lehet szó, hogy át kívánja venni  Cristian Busoi vagy Ramona Manescu megüresedett helyét az európai parlamentben. Erre utalhat az is, hogy egy másik PNL-és képviselő, Eduard Hellvig is kilépett a parlamentből.

Az ügyészség augusztus végi közleménye szerint Silaghit azzal gyanúsítják, hogy tavaly miniszterként egy üzletembertől 200 ezer euró kenőpénzt kapott. Nelu Iordache útépítő vállalatot működtet, és az egyik állami szerződését fel akarták bontani kötelezettségszegés miatt. Iordache saját állítása szerint azért adott 200 ezer eurót a miniszternek, hogy akadályozza meg a szerződésbontást, és cége ne essen el az állami megrendeléstől. Az ügyben a korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárás indítását kezdeményezte Silaghi ellen, és ehhez a parlament hozzájárulását kérte a legfőbb ügyészség.

Időközi választások lesznek a 2-es körzetben

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő a Szatmár.ro megkeresésére elmondta: a hatályos törvények szerint Silaghi lemondásának ténye a Hivatalos Közlönyben kell megjelenjen, ezt követően pedig meg kall tartani az időközi választásokat - legkésőbb hat hónappal a "rendes" választások előtt. 2012-ben Ovidiu Silaghi a szavazatok 49,14 százalékát szerezte meg. Ellenfele az RMDSZ részéről Szász Piroska volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: