2009-12-09 15:52:10• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Többen kapnak oltást

Romániában kibővítik az új vírus elleni oltásra térítésmentesen jogosult személyek körét, így az influenza elleni vakcinával beoltják például a krónikus betegeket is.

Adrian Streinu Cercel egészségügyi államtitkár szerdán elmondta: az influenza új típusa kizárólag a krónikus betegségben szenvedők köréből szedett halálos áldozatokat, eddig 14-en vesztették életüket.

Így jövő héttől a családorvosok rendelőjében minden 16 éven felüli krónikus beteg megkaphatja az oltást. Főleg azokat részesítik előnyben, akik tüdő, szív- és érrendszeri, valamint májbetegségekben szenvednek. Ingyenes oltásra jogosultak még a túlsúlyosak és az AIDS-betegek is.

A krónikus betegek mellett védőoltást kaphatnak azok a nagy cégeknél dolgozó alkalmazottak is, akik sajátos munkakörük miatt számos emberrel érintkeznek. A nagy vállalatoknak kérelmezniük kell dolgozóik ingyenes beoltását. Az államtitkár közölte, hogy egy  nyolcezer dolgozóval rendelkező nagy üzletlánc már kérte is, hogy alkalmazottait oltsák be.

Románia eddig 1 millió 340 ezer adag vakcinát gyártott, és ezeket eljuttatták már az ország különböző pontjaira a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportok szervezett kertetek között történő ingyenes oltása érdekében. A gyógyszertárakban még nem forgalmazzák a bukaresti Cantacuzino immunológiai intézetben előállított védőoltást. A román kormány jövő év végéig összesen 10 millió adag vakcinát rendelt.

A minisztérium kimutatása szerint eddig 25 ezer személyt oltottak be az új influenza elleni oltással. A betegség továbbra is gyorsan terjed Romániában, a laboratóriumi vizsgálatok alapján több mint 4 ezer személyt megfertőzött a H1N1 vírus.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: