2011-08-25 16:27:52• hírek • Szatmár.ro

Többe kerülne a felújítás mint hittük?

A Szatmárnémeti Városi Tanács elé négy épület felújításának a műszaki mutatói kerültek a csütörtökön megtartott rendes havi ülésen, ám mindenik esetben nemmel szavaztak a tanácsosok, hiszen a Kazinczy utca 1 szám alatti épület vagy a Fehér Ház felújítása a műszaki tanulmányok szerint hihetetlen összegekbe kerülne.

A határozattervezetek elutasítása nem jelenti azt, hogy ezek az épületek nem lesznek felújítva, csupán azt, hogy a tanács nem fogadta el a technikai mutatókat, amelyeket a szakértők elkészítettek. A hatályos törvények szerint minden jövőre tervezett felújítás esetében már idén el kell fogadni a felújítás lehetséges kiadásait is tartalmazó szakvéleményeket, emiatt kerültek ezek a tanácsosok elé - magyarázza Ilyés, aki szerint nem akadályozza a munkát a négy elutasított határozattervezet, hiszen úgyis csak a jövő évi költségvetésből lehetne ezekre fordítani.

A tanácsosok szempontjából érthető, hogy a Fehér Ház, a Kazinczy utca 1 szám alatt található épület, a 10-es számú általános iskola épületének és a Doamna Stanca Nemzeti Kollégium épületével kapcsolatos mutatókat nem fogadták el, mert a szakemberek - bízzunk benne - igen lazán bántak az összegekkel. Összességében a Stefan cel Mare (Kazinczy) utca 1 szám alatt található épület külső felújítása 2,5 millió új lejbe kerülne, a Fehér Házra 2,4 millió lejt kellene költeni, a 10-es iskola 4,3 millióba, a Doamna Stanca kollégium felújítása pedig 5,8 millió lejbe kerülne.

Ilyés szerint újra neki kellene fogni a műszaki mutatók felméréséhez, hiszen a város nem akar lemondani ezen épületek felújításáról, de ekkora összegeket sem szeretnének erre fordítani. Igaz, amikor megtörténik a közbeszerzési eljárás, általában már az előirányzott összeg feléből is el tudják végezni a felújítást.

Ilyés szerint idén mindenképp sort fognak keríteni a Kazinczy utca 1 szám alatt található épületen néhány kisebb javításra, elsősorban a lehulló vakolatot távolítják el, ami veszélyeztetné az arra járók testi épségét illetve a csatornákat hoznák helyre, hogy elkerüljék a beázásokat és az ezzel járó további állag-romlást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: