2015-06-17 15:53:53• hírek • Szatmár.ro

Több ügyben is tárgyalt Iohannis a portugál köztársasági elnökkel

Románia az "energetikai biztonság exportőrévé" szeretne válni a térségben, amihez portugál beruházók segítségét is igénybe venné - jelentette ki Klaus Iohannis államfő szerdán, miután Bukarestben fogadta Aníbal Cavaco Silva portugál köztársasági elnököt.

Iohannis szerint több portugál energetikai cég is jelezte már e tekintetben beruházási szándékát. A bukaresti vezetők korábban is utaltak már rá, hogy Románia, amely gázszükségletét immár teljes egészében hazai termelésből fedezi, a térség más államainak - elsősorban a szintén román hivatalos nyelvű Moldovai Köztársaságnak - is kész segíteni az energetikai biztonság erősítésében. Románia tavasszal kezdett földgázt exportálni keleti szomszédjának azzal a nem titkolt szándékkal, hogy enyhítse Moldova energetikai kiszolgáltatottságát Oroszországgal szemben.

A két államfő közös sajtóértekezletén Iohannis elmondta: az Európai Unió határán fekvő országokról lévén szó megbeszélésükön áttekintették a menekültügyi kérdést, az EU déli, illetve keleti partnerségi politikáját, valamint a terrorizmus megelőzésének és elhárításának lehetőségeit.

Cavaco Silva emlékeztetett arra, hogy Portugália négy F-16-os harci repülőgép romániai állomásoztatásával vesz részt a NATO keleti szárnyának megerősítésében. Románia egyébként saját légierejét is 12 darab használt, Portugáliából vásárolt F-16-ossal készül korszerűsíteni, amelyeket - felújításukat követően - a jövő évtől kezdődően állítanak hadrendbe. A repülőraj román pilótáinak kiképzése már tavaly megkezdődött Portugáliában.

A portugál vendég méltatta az országában dolgozó román közösség szerepét a két állam közötti kulturális kapcsolatok fejlesztésében. A sajtóértekezleten elhangzott: mintegy 40 ezer román él Portugáliában. Klaus Iohannis elnök szerdán a Románia Csillaga érdemrenddel tüntette ki Aníbal Cavaco Silva portugál államfőt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: