2016-01-30 16:51:09• hírek • Hirado.hu

Több tucatnyi migráns fulladt vízbe

Többen eltűntek, 75 menekültet viszont sikerült kimenekítenie a török parti őrségnek. Két nap leforgása alatt ez már a második súlyos hajószerencsétlenség az Törökország és Görögország közötti tengerrészen.

A migránsok, akik a hírügynökség szerint afgánok, szíriaiak és mianmariak voltak, a törökországi Canakkale tartomány Ayvacik körzetéből vágtak neki az alig tíz kilométeres tengeri útnak, hogy délnek tartva eljussanak a Görögországhoz tartozó, közeli Leszboszra. Két nappal korábban, csütörtökön 24 ember, köztük tíz gyermek vesztette életét Számosz szigetének közelében, mert hajójuk elsüllyedt. Szerdán hét migráns, köztük két gyermek veszett a tengerbe Kósz szigeténél, ugyanabban a térségben, ahol a múlt héten összesen 45 menekült halt meg három hasonló balesetben.

Már a zord időjárás sem állítja meg a migránsokat

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint idén január 24-ig több mint 44 ezren keltek át az Égei-tengeren a Törökország nyugati partjaitól pár kilométerre fekvő görög szigetekre, azaz naponta másfél ezren, noha a zord időjárás még veszélyesebbé teszi a tengeri utat. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) úgy tudja, hogy idén eddig 218 ember vesztette életét ezen az útvonalon.

Tavaly - a török parti őrség szerint - több mint 80 ezer migránst vettek át rozoga hajókról vagy gumicsónakokról fedélzetükre mentőhajók, vagy mentettek ki a vízből a partok mentén, több mint háromezren azonban odavesztek a görög szigetek felé tartva. 2015-ben több mint 850 ezer migráns érkezett Európába az Égei-tengeren át.

Törökországban becslések szerint jelenleg mintegy 2,5 millió, a polgárháború elől elmenekült szíriai él. Novemberben a török kormány beleegyezett, hogy felveszi a harcot az embercsempész-hálózatokkal, s ezzel segít megfékezni az Európába tartó migránsok özönét. Cserébe az Európai Unió 3 milliárd euró támogatást ígért Ankarának a menekültek ellátására és életkörülményeik javítására, és ígéretet tett a török uniós csatlakozási tárgyalások felújítására.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: