2012-05-21 08:26:48• hírek • Kertész Róbert, MTI

Több tízezres győzelmi parádé Londonban

Több tízezren ünnepelték vasárnap este Londonban a Chelsea labdarúgócsapatát, amely előző nap, a Bajnokok Ligája döntőjében drámai körülmények között, büntetőpárbajban legyőzte a Bayern Münchent, és ezzel - történetében először, ráadásul a londoni klubok közül is elsőként - elnyerte a BL-trófeát.

A csapat két nyitott fedelű - a jeles alkalomra a Chelsea kék színére festett és a klub címerével is ellátott - emeletes városnéző buszon indult otthonából, a nyugat-londoni Stamford Bridge stadionból a diadalútra. Az előre kijelölt útvonal mentén óvatos becslések szerint is legalább 80 ezer szurkoló sorakozott fel.
A buszkonvoj a híres és igen drága bevásárlóutca, a King's Road és a New King's Road érintésével jutott el a helyi közparkoz, az Eel Brook Commonhoz.

A buszok itt megálltak, és az első busz nyitott felső szintjének elején John Terry csapatkapitány emelte többször magasba a Münchenből hazahozott trófeát az összegyűlt tömeg egetverő üdvrivalgása közepette. A kupát ezután Roberto Di Matteo vezetőedző is a magasba emelhette, nem kisebb szurkolói hangorkán kíséretében.
Terry - aki eltiltása miatt nem játszott a döntőben - ezután mikrofont ragadott, és elénekelte a "We are the Champions" című klasszikust. Az "előadáshoz" csatlakozott a több tízezres, kékbe öltözött ünneplő tömeg is; a dalt és a többi, rögtönzött győzelmi rigmust London nagy részén hallani lehetett.

Az útvonal mentén hatalmas forgalmat bonyolítottak le a Chelsea-sálakat, mezeket, jelvényeket és egyéb dísztárgyakat kínáló alkalmi árusok, csakúgy, mint az a kereskedő, aki a stadiontól nem messze leállított, hevenyészett kerekes pultján olyan vécépapírtekercseket árult egyenként 5 fontért (26,8 lej), amelynek minden egyes szeletére a nagy londoni rivális, az Arsenal nevét nyomtatták.

A győzelmi parádé által érintett három szomszédos londoni kerület, Chelsea, Wandsworth és Fulham tanácsai a levelesládákba bedobott szórólapokon előre felkészítették a lakosságot a győzelem esetére várható hatalmas utcai ünnepségre. A három tanács részletes ismertetőt állított össze az óriási területet érintő útlezárásokról, kérte az útvonal mentén lakókat, hogy vigyék el járműveiket, az utcára nyíló üzleteket pedig arra, hogy lehetőség szerint a parádé idejére zárjanak be.
A környéken sok helyütt már vasárnap reggel nagy tömeg gyűlt össze, és a városrész szinte egyetlen nagy utcabállá alakult.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: