2014-11-18 19:35:38• hírek • Szatmár.ro

Több százan vettek részt kedden a hagyományos Márton-napi felvonuláson

Több száz óvodás, kisiskolás és szülő vett részt kedd délután a már hagyományosnak mondható, Márton-nap alkalmából megszervezett lampionos felvonuláson. A résztvevők fúvószenekari kísérettel vonultak a Székesegyháztól a Kálvária-templomig.

Hagyomány, hogy a Szatmári Gemeinsam Német Ifjúsági szervezet a Johann Ettinger Liceummal és a Kálvária templom német közösségével közösen lampionos felvonulást szervez Márton-nap alkalmából. Erre idén is sor került, igaz némi késéssel: a szervezők ugyan november 11-én, Márton napján akarták megtartani a sok gyermeket és szülőt megmozgató programot, ám arra a dátumra nem kaptak engedélyt a polgármesteri hivataltól ennek megszervezésére.

A szervezők tapasztalata, hogy a hagyományos felvonulást ma már hagyományosan eső is kíséri. Ez most sem történt másként, ám a gyerkőcöknek és kísérőiknek nem ment el a kedvük a lampionos sétától. A régi városközpontban a közúti forgalmat is leállító felvonulás 17.30-kor indult, a résztvevők között pedig ott voltak a Hám János római-katolikus óvoda és a 9-es számú óvoda kicsiny látogatói, a Német Liceum kisiskolásai, a bélteki iskolások, a 10-es Számú Általános Iskolából érkezett általános iskolások és a Kálvária templom román közösségébe járó gyerekek.

A tömeg útja a Kálvária-templomba vezetett. Itt énekeltek a gyerekek és egy rövid, mulatásgos rajzfilm segítségével ismerkedtek meg Szent Márton történetével. A templomban került sor a gyerekek adakozásából összegyűlt összeg átadására is: ezt a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a szegény családok tűzifakészleteinek kiegészítéséhez használja fel.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: