2009-06-19 09:53:08• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Több százan tüntettek Sepsiszentgyörgyön

Több százan tüntettek a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön a magyar nemzetiségű intézményvezetők tömeges leváltása ellen, a demokrata párti román politikusok azonban a magyar megyei tanácselnök és a polgármester eltávolítását is követelik, mert szerintük polgári elégedetlenségre buzdítanak.

Az erdélyi Krónika és a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) pénteken egyaránt bő terjedelemben számol be arról, hogy Sepsiszentgyörgy központjában csütörtök délután több száz háromszéki alkotott élőláncot. A magyar intézményvezetők leváltása ellen szervezett tiltakozó akciót Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök kezdeményezte.

Az akció abba a rendezvénysorozatba illeszkedik, amelyet Erdély egész területén szervezett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). A lapok szerint a leváltási hullámtól csak elvétve menekült meg egy-két magyar igazgató, az érdekvédelmi szervezetek már európai döntéshozók elé is vitték az ügyet.

Az ÚMSZ emlékeztetett: a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) által alkotott új kormány már január végén elkezdte a helyi szintű, de a kormány alárendeltségébe tartozó intézmények - magyar nemzetiségű, illetve ellenzéki román liberális - vezetőinek elmozdítását. Kovászna megyében elsőként György Ervin székelyföldi magyar prefektust menesztették, helyébe Codrin Munteanut, az addigi bukaresti alprefektust ültették. Ezt követően a kormánypártok helyi vezetői minden megyében egymás között kezdték osztogatni a vezetői tisztségeket - írta a magyar nyelvű bukaresti lap.


Újabb tüntetést rendeztek az intézményvezetők leváltása ellen
Újabb tüntetést rendeztek az intézményvezetők leváltása ellen


A sepsiszentgyörgyi megmozduláson egyaránt részt vettek  fiatalok, idősek, gyermekek, politikusok, művészek, a város és a környék lakói. A magyar ifjúsági szervezetek tagjai jelvényeket osztogattak Székelyföld zászlójával, térképével és a SIC felirattal (Székelyföld latin rövidítése).

A pénteki lapok emellett arról írnak, hogy népszavazást kezdeményez a PDL Kovászna megyei ifjúsági szervezete Antal Árpád és Tamás Sándor leváltása érdekében. Dan Suciu, az ifjúsági szervezet elnöke csütörtökön közölte: konzultálni fognak a többi román párttal, és javasolni fogják, hogy kezdjék el a népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtést. A PDL helyi politikusai felróják az elöljáróknak a „románellenes" hangulatot, és kifogásolják, hogy Antal Árpád és Tamás Sándor nyilatkozataikban polgári engedetlenségre biztatják a magyar lakosságot. Petre Strachinaru, a párt helyi alelnöke szerint az RMDSZ-es elöljárók megalapozatlanul költik a közpénzeket.

A Krónika ugyancsak pénteken arról írt, hogy Maros megyében az RMDSZ sikeresen lobbizott: a kormányalkotó pártok Maros megyei képviselőivel, valamint Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy a leváltott magyar intézményvezetők megmaradjanak a hivatali struktúrákban.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: