2019-03-21 05:30:11• hírek • Blikk.hu

Több százan kísérték utolsó útjára Koós Jánost

Már a részvétnyilvánítás vége előtt távozott Koós János özvegye, annyira megrendítette férje temetése.

A legendás táncdalénekest, aki március elején hunyt el, ritkán látott tömeg kísérte az utolsó útjára, közel ezren rótták le kegyeletüket a Farkasréti temetőben. A gyászolók között csendben búcsúztak a művész pályatársai is: a család kérésének megfelelően egyetlen szál fehér rózsával köszönt el többek között Zalatnay Sarolta, Poór Péter és Aradszky László özvegye is, aki a szertartás előtt Szilágyi Jánossal idézte fel Koós zsenialitását. A búcsúbeszédet a színész-rendező Verebes István írta és Szerednyey Béla, a Madách Színház művésze olvasta fel: mint egy igazi baráti levél, személyes és érzelmes volt. Számos közös történetet idézett meg, kiemelve, hogy Koós biztosan nem örülne, ha szomorkodnának. 
 

– Koós Jani boldogságra termett, hogy boldogságot térítsen humorával, dalaival. „Gyorsan igyunk egy kisfröccsöt, majd utána egy nagyfröccsöt!” Szobafestő édesapjától idézte mindig e mondatot, amikor maga elé emelte a borospoharat. Számára az áldott bor is energiát adott – szólt Szerednyey szájából a búcsúbeszéd. 
 

A búcsúzók rendületlenül kitartottak, Koós özvegye azonban a hosszas részvétnyilvánítások befejezte előtt távozott a sír mellől: Dékány Sarolta (71) megrendülve, fiába, Gergőbe kapaszkodva sétált el, láthatóan nagyon megviselték az események, nem tudta visszatartani a könnyeit. 
 

– Sokan eljöttek Jani temetésére, de ez természetes, óriási sztár volt. Találkoztam a tömegben Lovas Róberttel is, aki Németországból utazott ide a szertartás miatt. Ő írta a Kislány a zongoránál és a Nem vagyok teljesen őrült zenéjét – mesélte a Blikknek Poór Péter (74), akit megrázott barátja elvesztése. – Megható búcsúztató volt, nagyon hiányzik majd Jani és a történetei is, nélküle már semmi sem lesz olyan, mint régen. 


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: