2020-02-19 13:17:03• hírek • Bede Emőke

Több száz romániai községben egyetlen háziorvos sincs

A Háziorvosok Munkáltatói Szövetsége nemrégiben hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy frissítették azon térképüket, melyen azokat a községeket tüntették fel, ahol egyáltalán nincs, vagy a szükségesnél kevesebb háziorvos áll a páciensek rendelkezésére.

A szövetség által közreadott információk szerint Románia 328 községében egyáltalán nincs állandó háziorvosi szolgálat, azaz közel 560 ezer személynek legalább a következő községig kell utaznia, ha valamilyen egészségügyi problémával keresné fel az orvosi rendelőt. További 1414 községből és városból összesen 2187 orvos hiányzik. Az ország településeinek mindössze 47 százalékában, azaz 1496 településen van elegendő háziorvos, 271 községben vagy városban pedig a kelleténél többen is praktizálnak – fejtette ki a szövetség az Országos Egészszégbiztosítási Pénztár adataira hivatkozva.


Románia egyébként nem az egyetlen európai ország, mely hasonló orvoshiánnyal küszködik, azonban máshol azonnal reagáltak a kialakult helyzetre, és azóta is arra törekszenek, hogy megszüntessék az ebből adódó problémákat – véli a szövetség, mely az általa közzétett bejegyzésben elégedetlenségét fejezte ki a román kormány(ok) egészségügyi politikájával kapcsolatban.


A Háziorvosok Munkáltatói Szövetsége által közzétett interaktív térkép szerint Szatmár megyében négy olyan község van, ahol egyáltalán nem vigyázza a lakosság egészségét háziorvos: ezek Egri, Szokond, Érszakácsi és Sződemeter. További 4 Szatmár megyei településen pedig orvoshiányt jelez a szövetség. A lakosság számát figyelembe véve, Avasfelsőfaluban 9 háziorvosra lenne szükség, jelenleg azonban csak 5-en praktizálnak az avasi kisvárosban. Hasonló helyzetben van Erdőd és Nagykároly is: előbbiben 4 helyett 3, utóbbiban 13 helyett 12 háziorvos gondoskodik a lakosság egészségéről.


Noha a megye számottevő részén inkább az orvoshiány a jellemző, mégis van azonban három olyan település is, ahol a szükségesnél több doktort is számon tartanak. A községek tekintetében Remetemezőn és Mezőteremen a szükségesnél eggyel több háziorvos teljesít szolgálatot, Szatmárnémetiben pedig az Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint a szükséges 66 helyett 67 háziorvos rendel rendszeresen. 


Azon települések térképe, ahol egyetlen háziorvos sincs


Azon települések térképe, ahol a szükségesnél kevesebb háziorvos rendel


Azon települések térképe, ahol a szükségesnél több házirovos rendel

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: