2018-12-05 11:05:35• hírek • Nagy Tímea

Több száz gyermeket lepett meg idén is az RMDSZ Mikulása

Igazán jól kezdődött ma a szatmárnémeti óvodások napja, hiszen több száz csemétehez látogtott el idén is az RMDSZ Mikulása.

A Honvéd utcai oviba kísértük el a fehérszakállút és lelkes segítőit. A gyermekek az óvónénikkel a díszteremben gyülekeztek és izgatott csivitelés közepedte várták a vendégeket, ám főként a piros zsákot. A meglepetés erejével hatott, amikor a terembe belépett a sok felnőtt, köztük pedig a várva várt ismeretlen ismerős.

 

A Mikulással Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti elnöke, városunk polgármestere is ellátogatott a kicsikhez. A gyerkőcök pedig csodásan csengő ünnepi dalokkal és versekkel várták a küldöttséget. A féltucat ének és vers után akadt néhány bátor egyéni jelentkező is, akik az ajándékcsomagokért cserébe egy dalt vagy egy rímsort adtak elő önállóan. Ezt követően előkerült a feneketlen zsák is, és a csomagok is. A kicsik arca mosolyra kerekedett és türelmesen vártak a meglepetésre.

 

A gyakorlás és a szorgos előkészületek már hetek óta folytak az ünnepségre, számolt be a szerkesztőségünknek a 15-ös Számú Óvoda igazgatónője, Nuszer Noémi. Az apróságok várakozással telve töltik a heteket, és az intelmekre is sokkal jobban hallgatnak, mert a Mikulástól nem csak virgácsot szeretnének kapni.

 

Az RMDSZ jóságos Mikulása a Honvéd utcai ovin kívül még 16 másik intézménybe is ellátogatott december 5-e délelőtt. A lelkes segítők közé tartoztak Szatmárnémeti tanácsosai és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés tagjai is. A több mint 600 pindúrnak idén hamarabb kezdődött meg az örömteli meglepetések időszaka.

 

 

 

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: