2019-05-14 11:40:08• hírek • MTI

Több pénzt kér Trump a holdutazási programra

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA jövő évi költségvetésének megemelését kérte a kongresszustól Donald Trump elnök annak érdekében, hogy az Egyesült Államok mihamarabb újra embert tudjon küldeni a Holdra.

Trump a Twitteren jelentette be, hogy 1,6 milliárd dollárral szeretné növelni a NASA költségvetését. Ezzel a kiegészítő támogatással együtt az amerikai űrkutatási hivatal 2020-ban 22,6 milliárd dollárból gazdálkodhatna.
 

„Elnökségem alatt helyreállítjuk a NASA nagyságát, és visszatérünk a Holdra, majd eljutunk a Marsra is” – üzente Donald Trump hétfőn. Mike Pence alelnök két hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy négy évvel lerövidítenék annak tervnek a megvalósítását, hogy újra amerikai űrhajósokat juttassanak el a Holdra.
 

Azóta, hogy az Apollo 17 misszióban 1972 decemberében Eugene Cernanasztronauta a Holdra lépett, nem járt amerikai űrhajós a Földet kísérő égitesten. A NASA eredeti terve az volt, hogy asztronautáival 2028-ig térne vissza a Holdra, és ennek előkészületeként 2024-ig személyzet nélküli űrjárművet küld oda.
 

A program felgyorsítása várhatóan több tíz milliárd dollárba fog kerülni. Jim Bridenstine, a NASA igazgatója az űrkutatási hivatal költségvetésének tervezett megemeléséről azt mondta: „bizalmi előlegnek” tekinti azt a Fehér Ház részéről.
 

„Az a célunk, hogy megvalósítsunk egy olyan programot, amely a lehető leghamarabb ismét a Holdra juttat amerikai űrhajósokat” – mondta Bridenstine újságírónak hétfő este.
 

„A következő években ehhez kiegészítő juttatásokra lesz szükségünk. Ez (a mostani 1,6 milliárd dollár) megfelelő összeg arra, hogy nagy erővel útjára indítsuk a programot” – tette hozzá.

 

Februárban a NASA igazgatója arról beszélt, hogy az Egyesült Államok tartós holdprogramot tervez, olyat, amelynek keretében rendszeresen jönnek-mennek majd az embert szállító űrhajók. Gateway néven 2026-ig egy kisebb űrállomást létesítenének egy Hold körüli pályán, egyfajta pihenőhelyet, „feltételes megállót” az úton lévő űrhajósok számára, de a Nemzetközi Űrállomástól (ISS) eltérően ezen nem lenne állandó személyzet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: