2019-05-29 08:04:32• hírek • Nagy Tímea

Több nagy projektbe fogott egyszerre Vetés község önkormányzata

 

Vetés községben zajlik az élet, az önkormányzat több nagyobb munkálattal is foglalkozik egyszerre. Ezekről számolt be Ilyés Gyula polgármester.

Május 20-án hivatalosan is átvették az utóbbi évek legfontosabb, legnehezebb és költségesebb beruházását: „Szennyvízhálózat kiépítése Vetés és Óvári településeken” - fogalmazott közleményében a község vezetője.

 

A munkálatokat 2012-ben kezdték el az Országos Környezetvédelmi Alap finanszírozásával, 2014-ben ideiglenesen felfüggesztették, 2017-ben áttervezték a szivattyútelepeket, majd 2018-ban felmondták a kivitelezési szerződést a volt kivitelezővel és újra kiírták versenytárgyalásra a megmaradt munkálatokat.

 

A munkálatok összértéke 6,6 millió lej és összesen 6.750 méter hosszú csatornahálózatot és 4 szivattyútelepet jelent Óváriban, illetve 12.622 méter hosszú csatornahálózatot és 4 szivattyútelepet jelent Vetésben, továbbá nyomás allatti rendszert Vetés és a szatmárnémeti szivattyútelep között.

 

A háztartások rendszerre való csatlakozása körülbelül június elején lehetséges, miután a szivattyútelepeket rácsatlakoztatják az áramszolgáltatásra.

 

A másik igen fontos projekt az utcák aszfaltozása. Vetésben és Óváriban egyaránt dolgoztak a csapatok. Eddig a vetési Új utcára és a Nagy utcára húzták az első réteget, a másik településen pedig a Fő utca újult meg, egészen a temetőig. A község központjában 937 méter hosszú, 5420 négyzetméter területű utat fedtek le újból, az óvári szakasz 1200 méter hosszú és 6660 négyzetméter alapterületű. A munkálatok összértéke 3.210.000 lej, az előrejelzések alapján júniusban lesznek kész a felületek.

 

Május 3-án nyújtott be az önkormányzat még két útfelújítási pályázatot a Fejlesztési és Befektetési Alaphoz 3.707.000 lej és 3.500.000 lej vissza nem térítendő támogatásért. Ezzel egy időben elkezdték a dokumentáció összeállítását is a közbeszerzési eljárás elindításához.

 

Nem utolsó sorban pedig, május végéig 397 ingatlan - parcella - topográfiai felmérését végezték el 318,93 hektár területen annak érdekében, hogy megkezdődhessenek a földhivatali regisztrációk.

 

A teljes közleményt erre a hivatkozásra kattintva olvashatják el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: