2013-07-26 19:33:56• hírek • Kocsis Zoltán

Több, mint tíz millió lejbe kerülhet a Decebal híd felújítása

A hét folyamán a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség engedélyét kérte a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal a Decebal híd felújításához. A modernizáláshoz szükséges eljárások már jó ideje folyamatban vannak, hisz a híd állapotát már 2010-ben felmérték. Hogy a kivitelezés mikor veheti kezdetét, az egyelőre a jövő zenéje. A sok ismeretlenes egyenletben a döntő tényező - amint az lenni szokott - a pénz.

„Jelenleg a hatástanulmányok elkészítésén dolgozik egy bukaresti cég", számolt be a hosszadalmas eljárás pillanatnyi helyzetéről Szűcs Zsigmond, a polgármesteri hivatal beruházásokért felelős osztályának vezetője. A hatástanulmánnyal együtt készülnek a technikai tervek. Amikor ezek elkészülnek, a városi tanácsnak el kell fogadnia őket.

„Optimális esetben akár jövőre el is kezdhetnénk a kivitelezést" mondja Szűcs. „Csakhogy a már említett szakvélemény szerint a teljes beruházás közel 10,5 millió lejbe kerül", tette gyorsan hozzá. Ekkora összeget, 2,3 millió eurót, pedig a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal nem tud saját forrásaiból előteremteni. Megoldást kormánytámogatás vagy hitel jelenthet. Előbbi bizonytalan, utóbbi esetben pedig a város túllépné a törvény által megengedett hitelhatárt.

„Amennyiben a szükséges pénz rendelkezésünkre állna, akkor egy év alatt be lehetne fejezni a munkát. Ellenkező esetben ez két, három, akár négy évig is elhúzódhat", mondja a szakember.

Mivel a 2010-es felmérés szerint a hídnak komoly statikai problémái nincsenek, a munkálatok során nem kell teljes lezárásra számítani. „Ez teljesen megbénítaná a város közlekedését", véli Szűcs.

A Golescu-híd öt évvel ezelőtti felújítása után az 1980-as évek végén épült Decebal-híd modernizálása van soron. Az akarat megvan, a tervek készülnek, a pénz.... nos, az hiányzik.

decebal hid from Szatmar.ro on Vimeo.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: