2013-10-15 10:22:01• hírek • MTI

Több mint százezer aláírást gyűjtött az RMDSZ

Több mint százezer aláírást gyűjtött bő két hét alatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Hargita, Kovászna és Maros megyékben a székelyföldi fejlesztési régióról szóló megyei népszavazások kiírására.

Az RMDSZ közleménye szerint Maros megyében közel 40 ezer, Hargita megyében 28 ezer, Kovászna megyében pedig 33 ezer aláírás gyűlt össze. Kelemen Hunor, a szervezet elnöke közölte, több mint kétszer annyi aláírást sikerült összegyűjteni, mint amennyi szükséges volt ahhoz, hogy kikényszerítsék a népszavazás napirendre tűzését a megyei önkormányzatokban.

Kelemen Hunor bejelentette, hogy nem állnak le az aláírásgyűjtéssel, hiszen az akciónak tájékoztató jellege is van. A közlemény szerint az aláírásgyűjtés egy időben folyt az RMDSZ-irodákban, a polgármesteri hivatalokban, emellett az önkénteseik ajtóról ajtóra is jártak a székelyföldi településeken. Kelemen Hunor szerint a számok egyértelműen azt igazolják: a közösségek támogatják, hogy megyéik együtt alkossanak gazdasági fejlesztési régiót.

A székelyföldi megyék mellett az RMDSZ a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyékben is aláírásgyűjtést kezdett a partiumi fejlesztési régió kialakításáról szóló megyei népszavazások kikényszerítésére. Kelemen Hunor közölte, a Partiumban egy bő héttel később kezdődött az aláírásgyűjtés, mert alapos egyeztetésekre volt szükség a román pártokkal. "Két napon belül itt is meglesz a szükséges aláírásszám, és iktatni lehet a népszavazási kezdeményezéseket" - idézte az RMDSZ elnökét a szövetség közleménye.

Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ra tervezett megyei népszavazások kiírása érdekében. A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától a népszavazáson azt kérdeznék meg: akarják-e hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal?

A román törvények értelmében az aláírók csupán kezdeményezik a népszavazás kiírását. A döntést a megyei tanácsoknak kell meghozniuk, amelyek el is utasíthatják a lakossági kezdeményezést.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: