2013-07-26 17:04:18• hírek • Póti Orsolya

Több, mint száz építészre lenne szüksége a megyének

Az Szatmári Építészeti Kamarának jelenleg 68 tagja van, azonban ennyi kevés a 344.000 fős Szatmár megyének. A kamara vezetősége a tagok számának növelésére is fekteti a hangsúlyt - tájékoztatott Sabau-Trifu Lucian, a szervezet elnöke.

Bár a megyében jóval több építész tevékenykedik, mint három évvel ezelőtt, amikor a Szatmári Építészek Kamarája még a nagybányai kamarához tartozott, ez a szám mégis kevésnek tűnik. Az egyes községi önkormányzatok mellett nem tevékenykednek főépítészek, és a szakemberek lakhely szerinti megoszlása sem arányos.

„Legalább 130 építészre lenne szüksége Szatmár megyének, ezért a különféle tevékenységeink mellett a célunk, hogy minél több frissen végzett fiatalt győzzünk meg a hazatérésre" - nyilatkozta Sabau-Trifu Lucian, a szervezet elnöke.

Az, hogy a szatmári kamarának sikerült különválni a nagybányai szervezettől több előnyt is hozott. Először is szinte duplájára növekedett a szatmári szervezet tagjainak a száma, másodszor pedig sikerült bekapcsolódni az országos szinten zajló városrendezési projektbe.

„Azon fáradozunk, hogy a mi szakvéleményünket is figyelembe vegyék, hiszen a megyénkben is komoly építészeti problémák tapasztalhatók. A fiataloknak igyekszünk munkát kínálni, ugyanis egyre nehezebben tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mivel a gyakorlatot sem tudják minden esetben elvégezni" - magyarázta Sabau-Trifu.

A Szatmári Építészeti Kamara folyamatosan tartja a kapcsolatot azokkal a diákokkal, akik Szatmár megyéből kerültek el a különféle egyetemi központokba. Jelenleg körülbelül tíz szatmári fiatal tanul építész szakon, közülük néhányan külföldön.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: