2012-05-23 16:44:18• hírek • Kocsis Zoltán

Pazarul felújított lakásokat adott át Ilyés Gyula

A restitúciós törvény következtében családok tucatszámra maradtak lakás és otthon nélkül ország szerte, így Szatmárnémetiben is. A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, még ha korlátozottak a lehetőségei, igyekszik e családok segítségére lenni: Ilyés Gyula polgármester szerdán több olyan felújított lakást adott át, amelyekben ezek a családok költözhetnek.

„Noha ez nem feltétlenül önkormányzati probléma, igyekszünk segíteni ezeknek az embereknek, akik önhibájukon veszítették el otthonukat", fogalmazott Ilyés a lakások átadásánál. Amint az Electrica, amelynek körülményességét a polgármester sem mulasztotta el bírálni, beköti az elektromos áramat, a lakásokba máris be lehet költözni.

Az összesen nyolc lakás a 17-es lakónegyedben, az Independentei út UH. 44-46 szám alatti tömbházban található. Hosszú évekig a Lucian Blaga Általános Iskola használta: a lakásokat osztálytermekké alakították és oktatás folyt bennük. Az iskola másfél évvel ezelőtt jelezte: immár nem tart igényt az osztálytermekre. Ekkor a polgármesteri hivatal úgy döntött, hogy a lakásokat felajánlja azok számára, akiknek el kell költözniük otthonukból, mert az ingatlant visszaigényelte korábbi tulajdonosa.

„Célunk egy élhető város kialakítása mindenki számára, mely célkitűzés mentén a most átadott lakásokhoz hasonlóan 2016-ig szeretnénk folytatni és befejezni a lakónegyedek teljes felújítását. A 14, 15, valamint a Solidaritatii és Május 14 negyedek után következik a  16-os lakónegyed befejezése, majd ezt követik a 17-es, Carpati I. és II. lakónegyedek jönnek sorra", jelentette ki Ilyés.

A nyolc lakás közül négy - a páratlan számúak - két szobásak, alapterületük pedig 66,33 négyzetméter, a másik négy - értelemszerűen a párosak - pedig három szobásak és 79,39 négyzetméter nagyságúak. Konyha, fürdőszoba, a kazánnak helyet adó helyiség teszi teljessé a kínálatot. A szobákban padló, a fürdőben csempe, kád és mosdó, a konyhában mosogató várja az új lakókat. A külső falak 10 centiméter vastag polisztirollal vannak szigetelve, a vakolat pedig üvegszál alapú. Modern nyílászárók és vasajtók szolgálják a hőszigetelést és a biztonságot. A lakásokban felújították a víz-, gáz és elektromosáram-hálózatot, minden egyes lakhely különös fűtésrendszerrel rendelkezik.

A munkálatok tervezése 2010 decemberében, a kivitelezés 2011 augusztusában vette kezdetét. A teljes befektetés összesen 668.350 lejbe került. A lakások bérleti díja már-már szimbolikusnak mondható 50-60 lej lesz havonta.

„Nem az a célunk, hogy most ezzel profitot hajtsunk fel. A cél, hogy segíteni tudjunk", mondta Ilyés Gyula polgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: