2019-12-30 09:32:22• hírek • Bede Emőke

Több mint másfél millió személy kelt át a határon a karácsonyi minivakáció alatt

A december 21-28. közötti időszakban, azaz a karácsonyi minivakáció során körülbelül 1 551 000 személy kelt át az ország határátkelőin – tájékoztat hivatalos honlapján a Román Határrendészet.

Mint kiderült, az említett időszakban 896 000 személy érkezett Romániába, az országot pedig több mint 655000-en hagyták el ebben az egyhetes periódusban. Ahogyan azt a korábbi években már megszokhattuk, a legnagyobb forgalmat ez alkalommal is az ország nyugati felében, főként a magyar-román határszakaszon jegyezték. Hogy a torlódást elkerüljék, a határrendészet mindent megtett a kötelező ellenőrzési folyamat gyorsítása érdekében. Ennek hála, az átkelőhelyeknél tapasztalható várakozási idő csak ritkán haladta meg a 30 percet – írja az illetékes hatóság.


Az újévi minivakációra való tekintettel is hasonló hatékonyságot ígér a határrendészet. Közlésük szerint a legforgalmasabb órákban közel 4000 egyenruhás fog szolgálatot teljesíteni az átkelőhelyeknél, illetve igyekeznek majd az átkelők minden sávját üzembe helyezni. Ugyanakkor a polgároknak is azt javasolják, készüljenek fel időben az útra: indulás előtt például érdemes tájékozódni a várakozási időket illetően, s lehetőség szerint jobb a kevésbé forgalmas átkelők irányába kerülni. Mivel ebben az időszakban a határon átkelő gyerekek száma is jelentősen megnövekszik, a határrendészet arra kéri a szülőket és kísérőket, hogy időben, ne csak az átkelés helyszínén ellenőrizzék a kiskorúak papírjait.


A határátkelőhelyeken mért várakozási idő megtekintéséért kattintson ide, ha pedig a térfigyelő kamerák által élőben közvetített képest szeretné látni, ide klikkeljen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: