2020-01-07 13:01:44• hírek • Bede Emőke

Több mint húszezer Szatmár megyei lakos jogosult a tisztálkodási termékcsomagra

Január 6-tán elkezdték a polgármesteri hivataloknak kiszállítani azokat a csomagokat, melyek a POAD 2019-2021 programnak megfelelően tisztálkodási szerekkel látják el az arra jogosultakat – tájékoztatta híroldalunkat a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal.

A Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programban a tisztálkodási termékcsomag újdonságnak számít, hiszen korábban ilyen jellegű támogatás nem járt az élelmiszercsomag mellé. A támogatásra jogosultak ennek köszönhetően fogkefét, fogkrémet, folyékony szappant, gyerek- és felnőtt sampont, valamint mosószert is kapni fognak – derül ki a tájékoztatásból.


A garantált minimumjövedelem, illetve a családfenntartás céljából nyújtott juttatás függvényében odaítélt csomagokra Szatmár megyében mindösszesen 20 678 személy jogosult, ám amennyiben maradnak ki nem osztott csomagok, azokat szociális ankétok nyomán, az ideiglenesen nehéz élethelyzetben lévőknek fogják átadni. Mint említettük tehát, jelenleg a polgármesteri hivataloknak való leosztás zajlik, a kedvezményezettek pedig január 13. és 17. között vehetik át a tisztálkodási szereket tartalmazó dobozokat. Figyelem: az élelmiszercsomagok beszerzése még mindig zajlik, így azokat az év egyik későbbi időpontján fogják megkapni a jogosultak.


Ha szeretné tudni, hogy a Szatmár megyei községekben hányan jogosultak a tisztálkodási termékcsomagra, illetve hogy hol lehet majd azokat átvenni, kattintson ide.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: