2012-07-27 14:48:01• hírek • Póti Orsolya

Több mint hetvenen iratkoztak be az asszisztens képzésre

Július 27-ig várták a beiratkozni vágyókat a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium újonnan indított tanfolyamára, az általános orvosi asszisztens képzésre. A vezetőség terve beigazolódott, hiszen a képzésre nagy volt a kereslet.

Már biztos az, hogy betelnek a helyek a Kölcsey Ferenc Főgimnázium által indított magyar nyelvű általános orvosi asszisztens képzésén, hiszen több mint hetvenen jelentkeztek a tanfolyamra. Az ősztől induló nappali tagozaton a helyek száma korlátozott: összesen harminc diák vehet részt a magyar nyelven zajló képzésen.

A posztliceális képzésre június 23-27. között jelentkezhettek az érdeklődők. A beiratkozókat péntek délután 14.00 óráig fogadták a főgimnázium titkárságán. Mint megtudtuk: a beiratkozási időszakban összesen 76 diák jelentkezett és töltötte ki a beiratkozási kérvényt, szóval a vártnál is nagyobb volt a képzés iránt való érdeklődés.

A bejutási rangsor felállításakor 75 százalékban az érettségi átlagot és 25 százalékban a négy éves átlagot veszik figyelembe. Pontegyenlőség esetén a végzett profilnak megfelelő kötelező érettségi tantárgyból kapott jegy dönt. Bálint Zsuzsa, a főgimnázium aligazgatónője elmondta: azoknak a diákoknak is lehetőségük lesz bejutni a képzésre, akik még nem rendelkeznek érettségi oklevéllel - erről bővebb információkat a főgimnázium titkárságán lehet kapni. Az eredményhirdetésre július 31-én kerül sor.

A tanintézmény vezetősége mindent megtesz annak érdekében, hogy minőségi képzés induljon, ezt bizonyítja az is, hogy többek között olyan egészségügyi intézményekkel kötött partnerséget, mint a Szatmár Megyei Kórház, a West Medica Klinika és a Korall Klinika.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: