2017-03-22 14:22:31• hírek • Kocsis Zoltán

Több mint hetven tonna újrahasznosítható hulladékot gyűjtöttek a diákok

Hetvenegy tonna hulladék tizenöt szatmári iskolában! Nem kell megijedni, nem arról van szó, hogy elöntötte a szemét a tanintézményeket, sokkal inkább arról, hogy hatalmas sikert aratott a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség kezdeményezése.

„Bebizonyítottuk, hogy ha akarunk valamit, azt el is tudjuk érni”, méltatta az eredményt Maskulik Csaba is. A városmenedzser kiemelte, mindannyiunk közös célja kell legyen, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön a szamosdobi szemétlerakóba.

Békéssy Erzsébet ötletgazda, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójának adatai szerint a 15 résztvevő tanintézmény – köztük a Református Gimnázium – diákjai összesen 71,8 tonna újrahasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze. Ebből 21 tonna karton, 14,2 tonna pillepalack, 13,2 tonna fólia, 11 tonna műanyag, 7 tonna elektronikus hulladék, 2,7 tonna üveg, 138 kilogramm elem és 15 kilogramm villanykörte.

Ami a tanintézmények versenyét illeti, a legszorgalmasabb a nagykárolyi Iuliu Maniu Gimnázium volt, amelynek diákjai 5800 kilogramm hulladékot gyűjtöttek össze. A második helyen a szatmárnémeti Ion Creanga Általános Iskola végzett 5008 kilogrammal, míg a harmadik az 1-es számú nagykárolyi általános iskola lett 4804 kilogrammal. A Református Gimnázium tanulói 3831 kilogrammnyit gyűjtöttek össze.

A környezetvédelmi ügynökség valamennyi csapatot ajándékkal jutalmazott a munkájáért, a diákok pedig megismerkedhettek a szatmárnémeti szennyvíztisztító teleppel és kipróbálhatják az Atyában működő Kentaur lovas parkot is.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: