2013-06-21 12:07:07• hírek • Póti Orsolya

A Refisek pénteken búcsúztak el a tanévtől

Június 21-én, péntek délelőtt a Láncos templomban búcsúztak el a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai és tanárai a 2012/2013-as tanévtől .

Ünnepélyes tanévzárókkal ért véget a 2012/2013-as iskolai év, több mint negyvenezer Szatmár megyei diák számára kezdődött meg a várva várt nyári vakáció. A végzős középiskolások ugyan még érettségiznek, a nyolcadikos diákokra pedig hamarosan felmérés vár, ám a megye többi diákja pénteken már fellélegezhetett.

A szatmárnémeti Református Gimnázium V-VII. és IX-XI. osztályos diákjai péntek délelőtt vehettek búcsút a szünidőre tanintézményüktől. Számukra az évzárót a Láncos templomban rendezték meg délelőtt 9 órától.

A diákoktól elsőként Ilonczai Zsombor iskolalelkész búcsúzott, majd Vass Mária aligazgatónő beszédét követhették figyelemmel a templomban összegyűltek:  diákok, szülők és tanárok. Az aligazgatónő a diákok egészéves munkája mellett tanártársai munkáját is méltatta, majd megköszönte a szülök bizalmát, hogy a Reformtáus Gimnáziumba adták gyermeküket, s reményének adott hangott, hogy nem csalódnak az intézményben.

A köszöntőbeszédek után szavalatok hangzottak el az iskola diákjainak előadásában, majd fellépett a tanintézmény gyermekkórusa is. Az ünnepség az elismerő oklevelek és különdíjak átadásával zárult.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: