2014-05-30 11:45:32• hírek • Kocsis Zoltán

Több mint félmillióba kerül a 17-es lakótelep piaca

Érdekes eset állt elő a 17-es lakónegyedben található piac modernizálása kapcsán: noha a munkálatok közel két héttel ezelőtt elkezdődtek, a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát, valamint a műszaki-gazdasági mutatókat csak csütörtökön fogadta el a Szatmárnémeti Városi Tanács.

Maskulik Csaba RMDSZ-es tanácsos fel is hívta e visszásságra a város végrehajtó hatalmának figyelmét, míg Nits János azt tette szóvá, hogy a tervek között szerepel ugyan a kanalizálás és az aszfaltozás, azok költségei viszont nem találhatóak meg a gazdasági mutatók között.

A piac felújítási munkálatai május 19-én, hétfőn (egy héttel a választások előtt) kezdődtek el. Akkor letakarították a teret, elbontották és elszállították a régi rozsdás standokat. Dorel Coica ígérete szerint három hónapot vesz majd igénybe a felújítás.

A  következő lépésként a napokban zajlik a piac kanalizálásának a kiépítése, majd az aszfaltozás kerül sorra. Ezek azok a tételek, amik nem szerepelnek a gazdasági mutatókban. Szerepel viszont egy óriási, az egész piacot befedő tetőszerkezet, vécé, tejcsarnok, valamint egy raktár megépítése a mérlegek számára. Minderre 586.500 lejt hagyott jóvá a városi tanács.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: