2009-10-27 16:25:48• hírek • Ferenczi Noémi

Több mint ezer diák utazik iskolabuszon

Az elmúlt években az összes ARO típusú iskolabuszt modern 16, 20 illetve 24 személyes buszokra cserélték. Szatmár megyében összesen 57 busz szállítja nap mint községen belül a diákokat. Csupán két-három községnek nincsenek saját buszai. Jelenleg nincs is rá remény, hogy ezeknek a községeknek is saját járműveket vásároljanak - tudtuk meg Kónya László főtanfelügyelő-helyettestől.

Évekkel ezelőtt ARO típusú, három különböző járműből összeszerelt buszokkal szállították községen belül iskolába a diákokat. Ezek többnyire pénzkidobásnak bizonyultak, ugyanis a gyakori meghibásodások miatt némelyik többet állt a polgármesteri hivatal udvarán mint amennyit használatban volt. A gazdasági válság beköszönte előtt kormánypénzekből sikerült az összes ARO-t modern Ford, Volkswagen és Fiat típusú 16, 20 és 24 személyes buszokra cserélni. Jelenleg összesen 57 iskolabusz közlekedik az községekben. Még néhány község jelezte, hogy szüksége lenne iskolabuszra, azonban semmi remény rá, hogy a mostani gazdasági helyzetben előteremtsék az ehhez szükséges összeget. Ezeken a településeken magáncégekkel oldják meg a tanulók utaztatását - tudtuk meg Kónya László főtanfelügyelő-helyettestől.

Az iskolabuszok több mint ezer diákot szállítanak iskolába naponta. Vannak községek, ahol napi öt-hatszor fordulnak, míg máshol csak reggel és tanítás után, délben közlekednek. A diákok minden községben kihasználják az ingyenes, kényelmes utazási lehetőséget. Ezen szállítás költségeit az önkormányzatok költségvetéséből különítik el.

Mikolában például tavaly vásároltak egy 20 plusz egy személyes VW típusú kisbuszt. A kormány által iskolabuszra biztosított 30 ezer eurót még 10 ezerrel pótolta ki az önkormányzat, így sikerült megvenni a járművet, mely nap mint nap jó szolgálatot tesz az iskolába igyekvő diákoknak, sőt olykor kirándulásra és színházba is ezzel utaznak a gyerekek. Ilyenkor elő-elő kerül az egykor használt ARO - tudtuk meg Dobos Csaba iskolaigazgatótól. Újegriből 38 I-VIII. osztályos diákot, az erdő aljáról 20-at, Újberekről 12 diákot, Újmikolából pedig további 18 általános iskolást szállítanak naponta egyazon busszal, mely reggel negyed nyolckor indul, hogy minden diák időben elérjen az iskolába. Az önkormányzat havi 800-900 lejt költ az iskolabusz üzemanyagára.

Vannak önkormányzatok, ahol megspórolják az iskolabusz költségeit, mint például Kökényesden. A községhez két település, Kökényesd és Csedreg tartozik. Mindkettőnek saját iskolája van, így nem szükséges a tanulók szállítása - mondta el a Szatmár.ro-nak Lukács Dénes iskolaigazgató.

Túrterbesen már két éve egy Ford típusú kisbusz tesz jó szolgálatot nap mint nap a diákoknak. Túrterebes-hegyről 16 V-VIII. osztályos diák ingázik a túrterebesi iskolába. Azelőtt egy Németországban kimustrált átalakított tűzoltóautót használtak erre a célra - tájékoztatta honlapunkat Kis Kálmán, az iskola igazgatója. A 7,5 kilométeres út megtétele havi 350-400 lejnyi kiadást jelent az önkormányzatnak.

A buszok vezetői többnyire nem hivatásos sofőrök, általában az iskolák alkalmazottai, de természetesen rendelkeznek a buszok vezetéséhez szükséges D típusú jogosítvánnyal.


Az ARO-kat Ford, Volkswagen és Fiat típusú buszokra cserélték
Az ARO-kat Ford, Volkswagen és Fiat típusú buszokra cserélték


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: