2016-07-27 14:50:06• hírek • Szatmár.ro

Több mint 50 diák táborozik Nagyszokondon

A keresztény értékek továbbadására, a német nyelv gyakorlására és a szórakozásra fektetik a hangsúlyt.

Újra élettel telt meg vasárnap a Nagyszokondi Ifjúsági- és Gyermektábor. Ez alkalommal több mint ötven, Szatmárnémetiből és Nagykárolyból érkezett II-VIII. osztályos diák felel azért, hogy kacajtól legyen hangos a környék a péntek délutáni hazautazásig. A diákokban közös, hogy német nyelven tanulnak - a Szatmár Megyei Német Demokrata Fórum, a Sathmarense Kulturális Egyesület és a Kálvária templom német közössége által szervezett tábor egyik célja pedig a német nyelv gyakorlása, ápolása. Emellett a szervezők a programok által a keresztény értékek továbbadására, a tolerancia, az elfogadás fontosságára helyezik a hangsúlyt.

A táborban számos program várja a résztvevőket. A játékok és sportolási lehetőségek mellett lehetőség van sokféle kézműves foglalkozáson való részvételre - az első napokban barátság-karkötők és agyag-szobrocskák készültek -, vannak sportolási lehetőségek, ügyességi vetélkedők és nem marad ki a legjobb csapatépítőnek számító tábortűz melletti ének sem. A hét folyamán egy alkalommal Pakot Géza jezsuita atya celebrál majd szentmisét a résztvevőknek.

A táborvezető Bontó Gabriella, a Johann Ettinger Német Elméleti Líceum hittantanára, az ő munkáját ifjúsági csoportvezetők segítik.

Az immár 22. alkalommal megszervezett táborban most a fő téma a barátság. A diákok kiscsoportos foglalkozásokon beszélik meg a tapasztalataikat, elvárásaikat a témakörben.

A tábort Németország kormányának támogatásával szervezték meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: