2013-01-18 17:26:30• hírek • Póti Orsolya

Számos vetélkedőn szerepelnek idén is a kölcseysek

A Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban a második félév alapjában véve a versenyek és vetélkedők időszaka. Ezek mellett számtalan nevelési és kulturális programba kapcsolódhatnak be a diákok - tudtuk meg Pataki Enikőtől, a főgimnázium vezetőjétől.

Alig hogy elkezdődött a 2012/2013-as tanév második fele, a Nemes Tihamér Nemzetközi Számítástechnikai Versenyen vett részt néhány Kölcseys diák, január 19-én, szombaton pedig az Implom József Helyesírási Vetélkedő megyei szakaszán mérik össze tudásukat a tanintézmény magyar nyelvtan iránt érdeklődő diákjai.

Közben zajlanak a felkészítő órák a különféle fizika és matematika versenyekre: a tanárok több órát foglalkoznak hétvégenként az említett tantárgyakban jeleskedő diákokkal. A Magyar Kultúra Hete keretében a főgimnázium az Ady Endre Társasággal közösen rendezi meg a Kölcsey-szavalóversenyt, amelyre már több tehetséges kölcseys diák jelentkezett.

Február 8-án egy országos regemondó verseny megyei szakaszának ad otthont a főgimnázium, február 15-én pedig itt kerülnek megrendezésre a Zrinyi Ilona és a Gordiusz Matematikaversenyek, amelyeken közel 800 diák vesz részt.

„A diákokat ebben a félévben a versenyek mellett számos nevelési program is várja, hiszen aktívan bekapcsolódunk a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatba, valamint idén is különleges rendezvényekkel készülünk a rendhagyó oktatási hétre, amelyre április 1-5. között kerül sor „Tudj többet, legyél jobb" címmel" - mondta el Pataki Enikő.

Idén is megrendezik a Végzősök napját

Az iskolaközössége a második félévben olyan rendezvényekre készül, mint a farsang, az anyák napja, a húsvéti ünnepváró, a gyermeknap, mely a picuroknak tartogat meglepetéseket, a családi nap, amelyen a tanárok, a diákok és a szülők együtt tölthetnek néhány vidám órát, valamint a Végzősök napja, amelyre a XII. osztályos diákoknak készülnek izgalmas játékokkal és vetélkedőkkel a tizenegyedikesek.

A tanintézményben továbbra is ingyenes néptáncoktatás zajlik minden korosztálynak, mindemellett a szatmárnémeti Ady Endre Társasággal is jó kapcsolatot ápolnak az iskola színészi képességekkel megáldott diákjai. Folytatódik az előkészítős és az első osztályos diákok beilleszkedését segítő mentorprogram, mely igen sikeresnek bizonyult az eddigiekben.

„Jövő hétvégén közel hetven diák látogat a Kölcseybe, ugyanis egy határon átívelő környezetvédelmi program zárórendezvényének adunk otthont, amelyre érkeznek Vásárosnaményból és Beregszászból is tanulók" - magyarázta Pataki.

Az elmúlt évben három magyarországi iskolával is közös projektet indított a szatmárnémeti főgimnázium. A X.A osztály diákjai a nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola és Kollégium tanulóival kezdtek közös projektbe, a XI. A osztályosok a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium tanulóival építettek kapcsolatot, a XI. C osztály tanulói pedig a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium diákjaival hoznak létre közös termékeket.

A rendhagyó oktatási hét a tavalyihoz hasonlóan érdekes előadásokkal, sporteseményekkel és különféle vetélkedőkkel várja majd az iskolaközösséget. A tanintézmény meghívottja lesz Egyed Péter filozófia tanár és Halmosi Sándor költő, az iskola Burai Béla Szakköre pedig egy helytörténeti vetélkedővel készül a Szent István Kör és a Rákóczi-Szövetség közreműködésével.

Március 15-i műsora Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: