2016-04-10 11:15:13• hírek • Szatmár.ro

Több mint 380 varjúfészket számoltak a diákok

Szombaton számos iskola diákjainak részvételével tartották meg a Madarak napját a Kossuth-kertben.

A Romániai Madártani Egyesület szatmárnémeti szervezetében már hagyomány, hogy minden évben egy színes, elsősorban diákoknak szóló rendezvénnyel ünneplik meg a Madarak napját a Kossuth-kertben. Nem volt ez másként idén sem, az ornitológusokhoz csatlakoztak a Dr. Vasile Lucaciu Általános Iskolából, a Lázári Általános Iskolából, a Református Gimnáziumból, a Doamna Stanca Nemzeti Kollégiumból, a Mikolai Általános Iskolából és a Kökényesdi Általános Iskolából érkező diákok.

Idén is sokféle vetélkedő várta a résztvevőket, akik a zöldövezetben bolyongva számos madárnak a fotóját találhatták meg, majd mutathatták be a velük kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat a szervezőknek. Természetesen a legügyesebbek jutalomban is részesültek. Emellett fotókiállításon ismerkedhettünk meg a madarak életével. A résztvevők megtanulhatták a távcsőhasználatot is, hiszen ez a madarak rajongóinak egyik leggyakrabban használt eszköze.

A rendezvény részét képezte a Kossuth-kertben található varjúfészkek összeszámolása is. Ugyan a gyerekeknek nem volt könnyű dolguk, több csoportra osztva több mint 380 fészket számoltak. Meglepő módon olyan fán is volt 10-15 fészek, amelyeket alaposan megnyírták.

Fazekas Lóránd, a helyi madártani egyesület vezetője a Szatmár.ro-nak elmondta: szerinte a drasztikus fanyírással nem lehet elűzni a varjakat, hiszen nincs igazán hová menjenek, a város közelét pedig nem hagyják el, hiszen bőven akad számukra eleség az utcákon. Felhívta a figyelmet: az István-téri fanyírás miatt már megjelent egy varjúfészek a régi főtér parkjában, amit mielőtt el kellene távolíttatni, ha nem akarjuk, hogy a főteret megszállják a madarak.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: