2018-01-09 08:17:03• hírek • Agerpres.ro

Több mint 2,5 milliós utasforgalma volt 2017-ben a kolozsvári repülőtérnek

2017-ben több mint 2,5 millió utas fordult meg a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtéren, ami 50 százalékos növekedést jelent 2016-hoz képest - nyilatkozta hétfőn David Ciceo, a kolozsvári repülőtér igazgatója.

"A tavalyi évben 2,69 millió utasunk volt. Közel 50 százalékos volt a növekedés a tavaly. Nagyon örülünk, hogy nőtt a turistaforgalom is. (...) Ami a légi forgalmat illeti, jelentős a növekedés, 32%-kal több. Növekedett az áruszállító repülőgépek forgalma is 39 százalékkal, a charter járatok pedig 22 százalékkal. Úgy véljük, hogy egész Erdélyt le tudjuk fedni, azonban egyre nagyobb a konkurencia" - mondta el Ciceo.


A reptéri vezető ismertette, hogy a legnépszerűbb charter járatok Antalya, Heraklion, Hurghada, Korfu és Rodosz irányba indultak 2017-ben. Ciceo szerint a légikikötő vezetőségének prioritásai közé tartozik, hogy modernizálják az infrastruktúrát, hogy 2032-ig elérhessék a hétmilliós utasforgalmat. A reptér igazgatója elmondta, 2017-ben három repülőgépnek helyet adó parkolót alakítottak ki 20.000 négyzetméteren, idén további három repülőgépnek építenek parkolót, de szeretnék bővíteni a kifutópályát is.


David Ciceo hangsúlyozta, hogy a Szamos elterelésének munkálatai elkezdődtek, azonban ha nem sikerül befejezniük, az felboríthatja a légikikötő bővítésének terveit, ez pedig árthat az utasforgalomnak, figyelembe véve, hogy minden repülőtér növelte utasforgalmát az elmúlt egy évben. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: