2012-09-23 17:09:13• hírek • Kocsis Zoltán

Több, mint 250-en bringáztak és eveztek a Mobilitás Hete alkalmából

Szeptember 16-22. között kontinens-szerte az Európai Mobilitás Hetét ünnepelték. Ennek tiszteletére a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség egy közel 18 kilométeres kerékpáros illetve kajakos túrára hívta a mozogni vágyókat, a természet szerelmeseit. A kiindulási pont Szatmárnémeti új központja volt, a végállomás pedig az országhatár. Egyeseknek Csenger.

Valamennyi résztvevőt reggel 9.00 órára vártak a szervezők az Október 25 térre. Ott Békéssy Erzsébet főszervező, a Környezetvédelmi Ügynökség vezetője felolvasta Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter üzenetét, aki az előzőleges tervekkel ellentétben mégsem tudta tiszteletét tenni az eseményen. A tárcavezető üzenetében kiemelte, hogy a kormány számára minden olyan kezdeményezés, amely valamely folyó hajózhatóságát tenné lehetővé, kiemelt figyelemben részesül.

Ezt követően Sorin Martin Veres, a prefektúra képviselője, majd Adrian Stef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke valamint Marcela Papici, Szatmárnémeti alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket. Az óvodások kiosztották azokat a kis sapkákat, amelyeket a hét során újrahasznosítható hulladékból készítettek. Mindenki kapott egy flakon ásványvizet, majd a menet megindult. A Golescu hídon átkeltek a Szamos bal partjára és ott folytatták útjukat.

A határ előtt már találkoztak a magyarországi résztvevőkkel. Közvetlenül az országhatár mellett egy sátorban kiállították az egyetemisták készítette tervrajzokat a Szamos partján építendő rakpartokról. A Vetési Polgármesteri Hivatal jóvoltából mindenki kapott töltött káposztát, üdítőt és a finom pálinka is előkerült. Forján Zsolt csengeri polgármester meghívására mintegy ötvenen eltekertek a magyarországi kisvárosig, ahol épp az Almafesztivál zajlott.

A túrázók 14.30 körül értek vissza Szamárnémetibe.

„Nagyon szép volt! Ez volt a legszebb az eddigi három közül", lelkendezett vasárnap délután Békéssy. „Külön öröm számomra, hogy sok idős ember, sok nyugdíjas is velünk tartott", emelte ki.

A résztvevőkben egy különös kérés is megfogalmazódott: szeretnék, ha a kerékpárutat kibővítenék Erdődig, hogy el tudjanak kirándulni a magyar történelem és kultúra egy fontos műemlékéhez, a felújított erődi várhoz.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: