2013-10-30 16:11:20• hírek • (x)

Több mint 23 ezer aláírás gyűlt Szatmár megyében

Köszönet a fejlesztési régiók átalakításáról szóló népszavazás kezdeményezéséért leadott aláírásokért.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség Szatmár megyei szervezete nevében köszönetet mondunk a megye lakosainak, amiért aláírásukkal támogatták a fejlesztési régiók átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezésünket.

Nemcsak a kezdeményezéshez szükséges aláírások gyűltek össze, hanem a vártnál sokkal magasabb számban álltak ki az ügy mellett a szatmáriak. Így volt lehetséges az, hogy mintegy 6700 aláírással több gyűlt megyei szinten az 5 százalékot jelentő küszöbön felül. Azaz összesen 23 143 szatmári állt a kezdeményezésünk mellé, amiért őszinte köszönetet mondunk mindőjüknek, és helyi szervezeteinknek, akik az aláírásgyűjtést segítették és lebonyolították.

Kezdeményezésünknek országos szinten már van konkrét eredménye, hiszen a kormány a régióátszervezési kérdést határozatlan időre elnapolta. Az a tény, hogy egy viszonylag rövid időn belül ekkora tömeget sikerült az ügy mellé állítani mindenképpen azt bizonyítja, hogy az RMDSZ céljai és a szatmáriak igényei szorosan összekötődtek. Ezt a köteléket fogjuk tovább erősíteni a jövőben is, számítva az Önök támogatására.

Pataki Csaba
az RMDSZ megyei elnöke

Nagy Szabolcs
az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: