2014-07-10 17:09:39• hírek • Szatmár.ro

Több mint 22 ezer személy támogatta adója 2 százalékával a civileket

Bemutatta féléves mérlegét a Szatmár Megyei Pénzügyi Igazgatóság csütörtökön. Az adóbevételek a tavalyi év első félévének bevételeihez képest nőttek, ebből az intézményt vezető Ioan Mircea Ardelean arra következtetett, hogy ha nem is dübörög, de fellendülőben van Szatmár megye gazdasága.

Féléves mérlegét közölte csütörtök déli sajtótájákoztatóján a Szatmár Megyei Pénzügyi Igazgatóság. Az intézményvezető meglehetősen optimistán nyilatkozott a megye gazdaságáról, amely szerinte növekedő tendenciát mutat - ezt igazolják a számok, miszerint az előző év első félévében több adót fizettek be a gazdasági szereplők, mint egy évvel korábban szintén ugyanebben az időszakban. Az első félévben 13,3 millió lejjel több folyt be az államkaszába, mint 2013 ugyanezen periódusában. A féléves adóbevétel egyébként közel 495 millió lej.

Az idei tervekhez képest júniusban is és az első félévben is több pénz folyt be az államkasszába: júniusban a célként meghatározott összeghez képest 108,86 százalék, azaz 7,3 millió lejjel több, mint amennyi szerepelt a tervben.

Az első félévben a meghatározott összeget 103,01 százalékban gyűjtötték be, ez 13,4 millió lejjel többet jelent, mint amennyit Bukarestben célként kitűztek. A beszedett összegek alapján a Szatmár Megyei Pénzügyi Igazgatóság június hónapot tekintve a régióban a 3. helyen, a féléves eredmények alapján pedig a 2. helyen áll.

Támogatták a civil szervezeteket, de kevesebben mint 2013-ban

A sajtótájékoztatón szóba került a civil szervezeteknek felajánlott, jövedelemadóból származó 2 százalék is. A statisztikák azt mutatják, hogy ha kicsivel több mint százzal, de kevesebb adózó élt ezzel a lehetőséggel. 2013-ban 22.877-en ajánlották fel jövedelemadójuk kicsinyke részét, 2014-ben pedig 22632-en vették a fáradtságot és kitöltve egy űrlapot támogatták a számukra szimpatikus nem-kormányzati szervezetet.

Arról, hogy az idei felajánlás mekkora összeget tesz ki, egyelőre nincs adat, az összesítés jelen pillanatban is zajlik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: