2018-04-05 10:09:07• hírek • Bede Emőke

Több mint 200 csendőr lesz szolgálatban a hosszú hétvége alatt

Az ortodox húsvét miatti hosszú hétvége sokunknak arra ad alkalmat, hogy szusszanjunk egy kicsit, viszont a csendőrség egységei ilyenkor is szolgálatban vannak. A közelgő napokban összesen 210 csendőr óvja majd a rendet.

Nem csak Szatmárnémetiben, hanem a megye más városaiban – Avasfelsőfaluban, Nagykárolyban és Tasnádon – is lehet majd számítani a csendőrség jelenlétére. Az április 6-9. közti időszakban főként a templomok, imaházak környékét tartják majd szemmel, azaz az olyan pontokat, ahol a szokottnál több emberre lehet majd számítani.
 

A szolgálatot teljesítő csendőrök egy része a rendőrséggel karöltve járőrözik majd, hogy bármiféle bejelentésre a lehető leghamarabb érdemben tudjanak majd reagálni. A folyamatos jelenlét mellett azonban az egyenruhások megfogalmaztak néhány olyan jó tanácsot is, mellyel megvédhetjük magunkat az esetleges veszélyektől.
 

Fokozottan figyeljünk értékeinkre, illetve kétszer is ellenőrizzük, hogy tényleg bezártuk-e autónkat. Lehetőség szerint ne viseljünk olyan feltűnő holmit, mely könnyen felkeltheti a zsebtolvajok figyelmét, illetve tartózkodjunk a mértéktelen ivászattól.
 

A Szatmár Megyei Csendőrség kellemes és békés ünneplést kíván mindazoknak, akik az ortodox rend szerint ezen a hétvégén tarták a húsvétot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: