2017-04-26 17:45:34• hírek • Astronet.hu

15.000 - 20.000 munkahelyet teremthet a Start Up Nation

Tízezer új cég alapítását és 15.000 - 20.000 munkahely megteremtését eredményezheti a Start-Up Nation vállalkozói program - jelentette ki szerdán egy konferencián Ilan Laufer, az üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium államtitkára.  

Laufer elmondta, a program költségvetése 1,7 milliárd lej, egy projekt legtöbb 200.000 lejes támogatásban részesülhet. A parlament már megszavazta a törvényt, már csak az maradt hátra, hogy az államfő hirdesse ki a jogszabályt - tette hozzá az államtitkár.

A feliratkozásokra május második felében kerülhet sor. A pályázók on-line jelentkezhetnek, és egy szoft segítségével azonnal értesülnek az általuk elért pontszámról is.

A üzleti környezetért, kereskedelemért és vállalkozásokért felelős minisztérium február 23-án bocsátotta közvitára a kis- és középvállalatok létesítését bátorító, Start-up Nation - Románia nevet viselő programot lehetővé tevő kormányhatározat tervezetét.

A program értelmében a 2017. január 30. után alapított, legalább egy teljes munkaidős alkalmazottal működő kis- és középvállalatok pályázhatnak a támogatásra.

A jogszabály-tervezet indoklása szerint a kezdeményezés célja egy új, az egységes piac követelményeinek megfelelő üzletember-nemzedék kialakítása, a gazdaság fellendítése, a munkahelyek számának növelése és a fogyasztás serkentése. A pályázók üzleti terveit egy on-line alkalmazás értékeli majd ki.  

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: