2015-08-26 11:40:03• hírek • Kocsis Zoltán

Elkezdik az aszály okozta károk felmérését

Azt követően, hogy az Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) kidolgozta a kártérítés módszertanát, Szatmár megyében is megindul az idei aszály okozta károk felmérése. Ennek első lépéseként Eugeniu Avram prefektus szerda reggel összehívta az önkormányzatok jegyzőit valamint a sürgősségi helyzetek helyi bizottságának vezetőit.

Ismertetőjében Avram elmondta, a prefektúra szakembereiből két elbíráló bizottságot is létrehoztak annak érdekében, hogy a felmérés minél operatívabban haladjon és hogy minél gyorsabban le tudják zárni a munkát. A bizottság minden egyes önkormányzathoz ki fog szállni, a polgármesteri hivatalok jegyzőinek pedig addigra be kell gyűjteniük a kárigényléseket, illetve az adott napra be kell rendelniük a helyi gazdák, társulások képviselőit. Az ígéretek szerint a kormánybiztosi hivatal legkevesebb 24 órával a kiszállás előtt értesíteni fogja a jegyzőket.

Avram elmondta, négy vonalon remélik kárpótláshoz segíteni a gazdákat. Az egyik az ANAF, ahol a  jövedelmi adó csökkentésével járulnak hozzá a károk csökkentéséhez. A másik a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) - ide a dokumentációt ráadásul a prefektúra el is juttatja, a gazdáknak tehát ezzel nem kell foglalkozniuk. A harmadik út a megyei mezőgazdasági igazgatóságon keresztül a mezőgazdaági minisztérium, sőt, talán az Európai Unió. Végezetül a Sürgősségi Helyzetek Országos Felügyelősége, amelynek szintén lehetősége van kártérítést fizetni szükséghelyzet esetén - márpedig az aszály is annak számít. Ezért nagyon fontos, hívta fel a figyelmet Avram, hogy a sürgősségi helyzetek helyi felügyelősége eljuttassa a szükséges dokumentumokat a megyei felügyelőségnek (az ISU-nak).

Fontos, hogy az állattartók is igényelhetnek kártérítést, ám csakis azon állatok, szárnyasok vagy méhek után, amelyek bizonyíthatóan az aszály következtében pusztultak el. Nem jár kárpótlás azonban a lecsökkent tejhozam miatt...

A kormánybiztosi hivatalban már korábban elkezdték a kárfelmérést, eddig 19.000 hektárnyi érintett területet azonosítottak. Vannak olyan települések, mint például Károlypuszta, ahol a kukorica 100%-a tönkrement. Mivel azonban a metodológia csak kedden jelent meg, sok községben újra végre kell hajtani a felmérését.

„Vannak ugyan bizonytalansági tényezők abban, hogy mindenkit kárpótol-e az állam. Nekünk azonban kötelességünk mindent megtenni azért, hogy tökéletes dokumentációkat állítsunk össze és továbbítsunk. Aztán meglátjuk, mi történik", szólította fel a jelen lévő köztisztviselőket Avram után Altfatter Tamás alprefektus is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: