2011-03-24 12:48:33• hírek • Szatmar.ro

Vidékfejlesztési konferencia

A jelenlegi és jövőbeni vállalkozóknak tartott konferenciát a Fiatal Vállalkozók Országos Alapítványa Szatmárnémetiben.

Az Európai Unió által támogatott rendezvény egy 23 részes, ingyen látogatható felkészítői sorozatnak az egyik állomása volt. A hazai és külföldi szakemberek a vidék fejlesztésének témájában, a menedzselésben igyekeztek felvilágosítást nyújtani a 110 jelenlévőnek.
A vállalkozókon kívül a különböző hivatalos intézmények is képviseltették magukat az eseményen, így jelen volt Pataki Csaba alprefektus, Magyar Lóránd, a Megyei Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Hivatal részéről, illetve Fodor István, a Mezőgazdasági Kamara Szatmár megyei kirendeltségének vezetője is.

Botosan Marius, az alapítvány vezetője nyitó beszédében hangsúlyozta, a jó vállalkozó az, amelyik már időben kitűzi magának az elérni szándékozott célokat, és a legjobban használja fel az információkat.
Ehhez segítség lehet az internet is, illetve az általuk vezetett program. Az előadók és a hallgatók közötti párbeszéd nagy segítségre lehet a sikeressé válásban.

A hivatalos meghívottak szintén arra buzdították a megjelenteket, hogy vegyenek részt a programban, mivel ennek segítségével elsajátíthatnak minden olyan információt, amire szükség lehet egy cég jó vezetéséhez.
Az EU által támogatott felkészítőre egyébként júliusig iratkozhatnak fel az érdekeltek, és augusztustól jövő év áprilisáig vehetnek részt a képzésen.

További információt a www.ruralantreprenor.ro oldalon találhatnak.


Sikeres válalkozókká válhatnak a résztvevők
Sikeres válalkozókká válhatnak a résztvevők


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: