2020-07-21 15:27:49• hírek • Agerpres

Több miniszteri rendelet kibocsátására készül a kormány a koronavírus-járvány kapcsán

Ludovic Orban miniszterelnök kedden közölte, hogy az elkövetkezendő időszakban több miniszteri parancsot bocsátanak ki, ideértve többek között az "új típusú jelentéstételi kötelezettséget" az új koronavírusos esetek helyzetéről.

A miniszterelnök a karantén-törvényként ismert 2020/136-os törvény életbe lépése kapcsán összehívott, a közegészségügyi igazgatóságok képviselőinek részvételével zajló videokonferencia végén nyilatkozott a sajtónak.

Ludovic Orban kifejtette, az egészségügyi miniszterrel közösen arra a következtetésre jutottak, hogy miniszteri rendeletek kibocsátására lesz szükség.

Az egyik rendelet az új típusú jelentéstételi kötelezettségre fog vonatkozni, a törvényben ugyanis leszögezik, hogy külön kell jelenteni az első alkalommal pozitívan tesztelt, illetve a második alkalommal (pozitívan vagy negatívan) tesztelt eseteket.

Rendeletben fogják leszögezni azt is, hogy prioritást élveznek azok, akik esetében az egészségügyi kiértékelés alapján indokolt a tesztelés, azokkal szemben, akik például nyaralni készülnek, és ezért van szükségük a teszteredményre – mondta Orban.

Szintén miniszteri rendelet fogja szabályozni a járványtani ankét lebonyolításának módját, és a koronavírussal fertőzött személy kontaktjaival szemben alkalmazandó intézkedéseket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: