2014-07-16 10:53:53• hírek • MTI

Több lépésben valósul meg a jobboldali pártfúzió

Több lépésben valósul meg Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Demokrata Liberális Párt (PDL) fúziója: a két jobboldali ellenzéki erő választási szövetségként indít közös jelöltet az őszi elnökválasztáson.

Az új párt alapszabályzatát kidolgozó bizottság kompromisszumos javaslata szerint a novemberi választáson induló közös jelölt a PNL/PDL nevű szövetség nevében kéri majd a szavazók bizalmát, s 2015. január elsejétől a közös párt is ezen a néven folytatná tevékenységét.

Az egybeolvadást csak a 2016-os parlamenti választások utánra tervezik: addig a PNL/PDL-nek két társelnöke és (a két egyesülő pártot fele-fele arányban képviselő) paritásos vezetősége lesz - derült ki az alapszabály-tervezetből.

A két párt július 26-án külön-külön, majd együtt rendez kongresszust, hogy meghozzák az egyesülésükről szóló politikai határozatokat. Attól tartanak, hogy a pártbejegyzés jogi procedúrájára már nem lesz idő a novemberi elnökválasztásig: ezért tervezik azt, hogy idén még választási szövetségként működnek együtt.

Klauss Johannis, a PNL elnöke kedden bejelentette: a liberálisok július 21-én döntik el, kit javasolnak közös államfőjelöltnek. A jelöltségre a tisztségeiről lemondott Crin Antonescu volt pártelnök is pályázik, de a felmérések szerint Johannisnál lényegesen kisebb esélye lenne a választás második fordulójában a szociáldemokrata Victor Pontával szemben.

A PDL már tavaly megválasztotta államfőjelöltjét Catalin Predoiu volt igazságügyi miniszter személyében, de neki még Antonescunál is rosszabb eredményt jósolnak a felmérések. A jobboldali összefogás közös jelöltjének megnevezését augusztus elejére ígéri a PNL és a PDL.

Az ellenzék két legnagyobb pártja az európai parlamenti választások után döntött úgy, hogy összefog a kormányzó szociáldemokraták (PSD) ellen a novemberi államfőválasztáson. Felmérések szerint most Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőnek van a legnagyobb esélye arra, hogy a következő államelnök legyen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: