2019-07-11 12:27:16• hírek • Nagy Tímea

Több helyszínen osztott bírságot és jogsikat is szedett szerdán a rendőrség

Egyetlen nap alatt 140 szabályszegés történt, a Szatmár megyeiek kitettek magukért.

A szerdai szüret eredménye: nyolc jogosítvány, három forgalmi engedély és 68.400 lejnyi büntetés. Ezek között volt, aki túl gyorsan ment, mások túlságosan megrongált autóval közlekedtek, de akadt részeg sofőr is a szerencsétlenül jártak sorában.

 

A legnagyobb bemért iram a gyorshajtók körében 160 km/óra volt. Ezzel a kalandvágyó manőverrel bár nem döntötte meg a rekordot a tettes, mégis halálos tempóval hajtott, valós veszélynek téve ki a többieket. Aznap az egyenruhások összesen 6 sietős autóvezetőt mért be a radarral, akik 119-160 kilométeres óránkénti sebességgel haladtak. A 35-41 év közötti merészkedők 90 napra szabadultak meg a vezetői engedélyüktől.

 

Szatmárpálfalván teljesítettek szolgálatot a szamosborhídi rendőrőrs munkatársai a R.A.R. dolgozóival együtt, akik 25 esetben állítottak félre és bírságoltak meg ütött-kopott, roncsolódott járműveket. A tulajdonosok zsebe összesen 3480 lejjel lett könnyebb a hanyagságuk miatt. Ezek közül egynek azért vették el a forgalmiját is, mert a kipufogó káros anyagkibocsájtása nagyobb volt a törvényben megengedettnél.

 

Erősen ittas férfit fogtak volán mögött a közlekedésügyiek. Pusztadaróc községben, délelőtt 11 óra körül állították félre ellenőrzés céljából. Az 52 éves illetőt megfújatták. A gép 1,13 mg/l alkoholszintet mutatott a leheletében. A szabálysértőt azonnal véralkoholszint vizsgálatra szállították, s bűnügyi dossziét nyitottak az ügyben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: