2018-05-13 04:51:16• hírek • MTI/Szatmár.ro

Több ezren tüntettek a kormány és a korrupt politikusok ellen

Bukarestben több ezer tüntető vonult szombaton a kormány épülete elé és a korrupt politikusok lemondását követelte.

 Az akciót a román kormány igazságszolgáltatási reformja ellen tiltakozó civil szervezetek már több mint egy hónapja meghirdették a közösségi médiában. A román média becslése szerint mintegy 5 ezer ember gyűlt össze. Korábban már több hasonló tüntetés volt, tavaly év elején kezdődtek el a megmozdulások, amikor a szociálliberális kormány sürgősségi kormányrendelettel akarta módosítani a büntetőjogi törvényt és a büntetőjogi eljárást.


A tiltakozás incidensek nélkül zajlott le, a megmozdulás elején kisebb dulakodás alakult ki a csendőrök és a tiltakozók között, de a kedélyek csillapodtak. A tüntetők főleg a kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni jelszavakat skandáltak és független igazságszolgáltatást szorgalmaztak. Egyebek mellett az "Árulók!", "PSD a vörös pestis!" és "Büntetőügyesek nélkül!" jelszavakat kiáltották.


A tiltakozók nem értenek egyet a kormány által beterjesztett igazságügyi reformmal, az erről szóló három jogszabály jelenleg az alkotmánybíróságnál van, miután Klaus Iohannis ismét elküldte a taláros testülethez. A tüntetők a büntető törvénykönyv tervezett módosításával sem értenek egyet, amelynek vitája jelenleg a parlamentben zajlik. A résztvevők a tiszta közélet mellett foglaltak állást és azt követelték, hogy a büntetőjogi ügyekben érintett politikusok mondjanak le.


Hasonló tiltakozási akciókat szerveztek Kolozsváron, Brassóban, Nagyszebenben, Temesváron is, ezeken a helyeken pár százan vonultak utcára. Szatmánémetiben is többen csatlakoztak a tüntetéshez, bár a megmozdulás igencsak erőtlenre sikerült: a demonstrálók száma jóval alulmaradt a más városokban utcára vonulók számához képest.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: