2017-01-30 08:42:28• hírek • MTI

Ismét tüntettek a közkegyelmi kezdeményezés ellen

fotó: Somesanul.ro
fotó: Somesanul.ro

Ismét tüntetők vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap a kormány közkegyelmi tervezete ellen tiltakozva.

Bukarestben az interneten terjesztett felhívásra több mint tízezren gyűltek össze az Egyetem-téren, megbénították a közlekedést, majd a tömeg az igazságügyi minisztérium, illetve a médiafelügyelet székháza felé indult. A tüntetők szerint a kormánykoalícióhoz közel álló hírtelevíziók valótlanságokat állítottak a múlt vasárnapi megmozdulásukról, ezért azt követelik a médiahatóságtól, hogy bírságolja meg őket. A demonstráció a tervek szerint később a kormány székháza előtt folytatódik, rendbontásról nem érkezett jelentés.

A bukaresti tüntetésen nincsenek szónokok, és pártjelvényeket sem látni, de több ellenzéki párt politikusa is jelen volt a tömegben. A több kilométeres menetelés során a tömeg több tízezresre duzzadt: az Agerpres hírügynökség csendőrségi forrásokra hivatkozva több mint húszezer tüntetők említ, a Mediafax hírügynökség legalább harmincezresre becsülte a tömeget.

Kolozsváron, Nagyszebenben, Temesváron és más nagyvárosokban is ezrek vonultak utcára.
A január elején hivatalba lépett szociálliberális kormány egy közkegyelmi és egy másik, a büntető törvénykönyv módosítására irányuló tervezettel készül enyhíteni a börtönök túlzsúfoltságán. A jobboldali ellenzék és Klaus Iohannis államfő viszont azt állítja: valójában a korrupt politikusokat akarják megmenteni a felelősségre vonástól.

A tervezetek nyilvánosságra kerülése óta mindennaposak Romániában a tüntetések, vasárnap azonban - a múlt vasárnapi több tízezres demonstrációhoz hasonlóan - ismét nagyobb szabású, az egész országra kiterjedő megmozdulást szerveztek a közkegyelem ellenzői.

Felháborodásukat növelte, hogy a kormány fő erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke - a választási csalás megszervezéséért felfüggesztett börtönre ítélt és egy másik korrupciós ügyben vádlottként szereplő - Liviu Dragnea időközben tagadta, hogy ő lenne a tervezett bűnfeledés egyik kedvezményezettje. A kezdeményezést magára vállaló Florin Iordache igazságügyi miniszter egyértelművé tette, hogy a kormány a közfelháborodás ellenére is végig akarja vinni tervét.

A tervezeteket az igazságszolgáltatás csúcsszervei (legfőbb ügyészség, legfelső bíróság, legfelső bírói tanács), valamint Románia legfőbb szövetségesei is bírálták. Klaus Iohannis kedden népszavazást kezdeményezett a romániai korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselőkkel szemben támasztott feddhetetlenségi követelményekről.

A kormányoldal szerint a büntetőjogi tervezetek körül az államfő szít feszültséget, hogy megcsappant népszerűségét helyreállítsa. A kabinet várhatóan szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen formában, azonnal hatályba lépő sürgősségi rendeletként, vagy gyorsított parlamenti eljárással lépteti-e életbe a büntetőjogi módosításokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: