2015-12-17 16:47:52• hírek • MTI

Több ezer személy- és teherfuvarozó tüntetett Romániában

fotó: Curierul National
fotó: Curierul National

Több ezer személy- és teherfuvarozó tüntetett Romániában a kötelező járműbiztosítások magas ára miatt csütörtökön.

A legnagyobb tiltakozás Bukarestben, a kormány épülete előtt volt, de Románia más városaiban is felvonultak a fuvarozók, így például Kolozsváron, ahol egy hidat zártak le a város egyik bejáratánál.
Bukarestben a kormány épülete előtti teret mintegy 7 ezer taxis és kisbusz lepte el, miután a hatóságok nem engedték be a városba a tehergépkocsikat.

A fuvarozók nehezményezik, hogy a legnagyobb román járműbiztosító, az Astra csődje után a piacon maradt többi kilenc cég jelentősen drágította a kötelező járműbiztosítást. A szállítók szerint ezt nem a kereslet és a kínálat alapján, hanem önkényesen, kartellezve tették a biztosítók.

A tiltakozók szerint az elmúlt egy évben több mint háromszorosára nőttek a biztosítási díjaik. Példaként említették, hogy 2012-ben egy nemzetközi fuvart végző áruszállító jármű átlagbiztosítása 1200 lej volt, amely 2014-ben 4 ezer lejre emelkedett, míg az idén már 15 ezer lejbe került. Arra figyelmeztettek, hogy jövő évtől újabb drágulás lehet, miután az Astra csődjét követően a román felügyelet szigorította a biztosítók számára előírt garanciális feltételeket a kárigények fedezetére. A fuvarozók a kormány beavatkozását kérik, szabályozott díjak bevezetését szeretnék elérni.

A biztosítók szerint a fuvarozók általánosítanak, a tarifák nem nőttek valamennyi cégnél egyformán. A felügyelet már a tüntetés előtt bejelentette, hogy vizsgálatokat kezdeményez a biztosítóknál a panaszok ellenőrzésére.

A tüntetők az üzemanyagra kivetett, hét eurócentes, pótlólagos jövedéki adó eltörlését is követelték. A kormány 2014 áprilisától vezette be a pótlólagos jövedéki adót, amelyet el akartak törölni a nyáron elfogadott új adótörvénnyel. A jövő évi államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása érdekében, más adócsökkentésekkel együtt 2017-re halasztották ennek törlését is. Az incidensek nélküli tüntetés délután ért véget.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: