2018-04-12 12:39:08• hírek • Bede Emőke

Több ezer látogató keresi fel évente a Tűzoltótornyot

A több mint egy éve a G. M. Zamfirescu Művelődési Központ által üzemeltetett látványosság nem csak a turisták, de az itt élők egyik kedvenc célállomása is, hiszen az tornyot meghódítók lába elé különösen szép látkép tárul.

A mára már „csak" muzeális épületként üzemelő Tűzoltótoronynak egykor igen fontos szerepe volt a város életében. A XIX. században Szatmárnémeti házainak egyharmada fából készült, tetejük pedig döntő többségben zsindellyel, illetve szalmával volt fedve. Ilyen környezetben természetesen rendkívül fontos volt a tűzvédelem. A torony 1904-es elkészülte után több éven át ügyelték innen a várost, ám a két világháború között elvesztette funkcióját a telefon megjelenésének és a technika fejlődésének köszönhetően. Sokáig használaton kívül állt, majd legközelebb a kommunista rezsim idején újra funkciót találtak neki. A rendszer megbukását követően, 2005-ben renoválták az épületet, ezt követően a Tűzoltótorony a látogatók számára is megnyitotta kapuit.
 

A G. M. Zamfirescu képviseletében Matei Maria Magdalena számolt be a város egyik szimbólumaként szolgáló épület helyzetéről. Mint elmondta, jelenleg még zárva tart a torony, azonban a nagyon is közeli jövőben már készülhetnek a tériszonyt legyőző látogatók. Az órarend és a belépők ára ebben az évben sem változik. Hétfőnként zárva lesz, viszont hétköznap és vasárnap 14 és 20 óra között nagy szeretettel várnak mindenkit. Szombaton pedig 12 és 16 óra között lehet majd megmászni a 175 lépcsőfokot. Mindezért a felnőttek 5, a gyerekek pedig 3 lejt kell fizetniük.
 

A művelődési központ képviselője azt is elmondta, a tavalyi látogatók száma 2500 körül mozgott, ám nem csak turisták keresik fel a Tűzoltótornyot, hanem a helybeliek is előszeretettel hódítják meg a 45 méter magas épületet. Matei Maria Magdalena, vagy ahogyan sokan ismerik, Babi szerint ebben az évben is hasonlóan szép számú látogatóra lehet számítani, hiszen a torony körerkélyén csodálatos kilátás fogadja az érkezőket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: