2016-02-14 13:14:22• hírek • Szatmar.ro

Több ezer éves üzenetek a mának

Sokan aktuálisnak érezték a Jeremiás-próféciákat, ráismertek a korra és önmagukra a szombati Bibliás találkozón.

A Szentlélek plébánia Merk Mihály termében tartottak bibliás találkozót február 13-án, szombaton, a Világiak Irodája szervezésében. A program az előadás mellett, szövegértést és információ feldolgozást segítő, interaktív módszereket tartalmazó foglalkozásokkal hozta közelebb Jeremiás próféta alakját és üzeneteit.

Mielőtt a szövegeket tanulmányozták volna, meg kellett érteni azt a történelmi keretet és időt, amelyben a próféta élt és működött - ebben segített Ft. Vojtku László plébános előadása, amely ugyanakkor kitért Jeremiás életének ismertetésére, a pogánysághoz vissza-visszatérő néppel folytatott harcának bemutatására. A próféta folyamatosan a megtérésre szólította a zsidó népet, figyelmeztetve a veszélyekre, amelyek a bűnök következtében, azok eredményeként törnek életükre.

Kisebb csoportokban olvasták a megfelelő bibliai szövegeket, adott szempontok - Isten jelenléte, megnyilatkozása, az emberek viszonyulása, saját hozzáállás, vonatkoztatás az olvasó életére - alapján értelmezték ezeket, majd mindenki előtt bemutatták észrevételeiket.

Ahogy az egyik csoporttag megvallotta: „Meglepő, hogy egy ószövetségi szentírási rész mennyi gondolatot ébreszt, és mennyi mindent magunkra, életünkre tudunk vonatkoztatni belőle, annak ellenére, hogy időben nagyon távol történt eseményekről van szó."

Mások saját hibáikat fedezték fel és az Istennel való kötelék szorosabbá tételének szükségességét érezték, a személyes imaidők megélésével, a szentségekkel való éléssel. Isten ugyanis nem csak próféták által vezet, hanem saját életünkben is észrevehetünk olyan jeleket, amelyek bűneink elhagyására figyelmeztetnek. Isten nem büntető, de szólít, hív, hogy térjünk meg és mentsük meg életünket.

„Mintha csak a mának szólna a szöveg, mintha nekünk szólna, minket hívna vissza az igazi útra. Ha úgy is tűnik, az Isten haragosan szólal meg, ez valójában az embert féltő Isten, aki meg akarja menteni az embereket a bűntől és így, azok következményeitől" - hangsúlyozták újra.

Bibliás találkozót minden évben szervez egy vagy két alkalommal a Püspökség világiak irodája - legközelebb júniusban lesz újszövetségre épülő egyházmegyei szintű bibliás találkozó -, de bibliacsoportok több plébánián működnek. Ezek nyitottak, a plébánossal való egyeztetés révén bárki csatlakozhat, aki szeretne elmélyülni a szent szövegek üzenetében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: