2019-01-04 13:11:34• hírek • Bede Emőke

Több bedrogozott sofőrt is kézre kerítettek Avasfelsőfaluban

Megdöbbentő esetről számolt be pénteki közleményében a Szatmár Megyei Rendőrség: a csütörtöki nap során Avasfelsőfaluban több bedrogozott sofőrt is sikerült kézre keríteni.

A rendőrség közleménye szerint az említett városban az közlekedési osztály egyenruhásai szerveztek nagyszabású akciót, mely során nem kevesebb mint öt 21 és 36 év közti férfiról derült ki a helyszíni vizsgálatok nyomán, hogy pszichoaktív szereket fogyasztott indulás előtt. Meg nem erősített információk szerint néhány tehetős fiatalemberről van szó, akik egy buliban fogyasztották el a nyálmintában is kimutatott drogot. Mindannyiuk ellen eljárás indult, a sofőröket kábítószer hatása alatti vezetés miatt fogják felelősségre vonni.


Bár ez volt a csütörtöki nap legnagyobb horderejű eseménye, mindenképp érdemes megemlíteni azt is, hogy Szatmárnémetiben, a Károlyi úton egy autós elsodort egy zebrán átkelő gyalogost. A 42 éves helybeli férfi könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet. A 37 éves sofőrt még a helyszínen alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, ennek eredménye negatív lett. A gázolót gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt fogják felelősségre vonni.


A csütörtöki nap során egyébként 49 pénzbírságot róttak ki a közlekedési rendőrök 10 100 lej összértékben, valamint felfüggesztettek két jogosíványt és bevontak négy forgalmi engedélyt is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: