2010-01-12 16:12:01• hírek • Gozner Gertrud

Több a külföldi munkalehetőség

Szinte száz állásajánlatból válogathatnak a héten azok a szatmári lakosok, akik külföldön szeretnének munkát vállalni - derül a ki a Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség közleményéből.

A legtöbb munkát felajánló európai állam Nagy-Britannia, ahova ötven mezőgazdaságban jártas személyt várnak. Utána Németország következik, itt 35 különböző területekre szakosodott orvosokra van szükség, majd Dánia következik, ahol szintén szakorvosokat keresnek, összesen tíz betöltetlen állásra. Belgiumba hat építkezésben jártas szatmári munkást várnak, valamint négy kőművesre is szükség van. Spanyolországban négy helyet hirdettek meg külföldiek számára, amelyre három orvosi asszisztenst és egy menedzsert várnak.

A megyében a héten 271 szabad munkahelyt hirdettek meg, ebből 151 üres állás Szatmárnémetiben található. Ötven helyre könnyűipari munkásoknak várnak, varró- és kötőnőket, 25 helyre kereskedelmi ügynököket keresnek, húsz hely kesztyűkészítőknek van fenntartva, míg tíz-tíz posztra kárpitosokat, asztalosokat és bőrvarrókat keresnek.

A szabad munkahelyek száma nagyon kevés a munkanélküliek számához viszonyítva, egy betöltetlen állásra 37 foglalkozásnélküli személy jut. Jelen pillanatban 10135 munkanélkülit tartanak nyilván a megyében, ebből 4095 a nők száma. A munkanélküliség aránya december végén 6,5 százalékos volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: