2016-08-12 16:52:39• hírek • MTI

Tízezer templom épült Romániában a rendszerváltozás óta

Huszonöt éve épül az ortodox templom Szatmárnémetiben a Golescu-híd mellett - egy másik pedig a 17-es lakótelepen
Huszonöt éve épül az ortodox templom Szatmárnémetiben a Golescu-híd mellett - egy másik pedig a 17-es lakótelepen

Az 1989-es romániai rendszerváltozás óta mintegy tízezer templom épült Romániában - közölte a Maszol.ro portál a Vallásügyi Államtitkárság összesített adataira hivatkozva.

A portál közlése szerint a 16 millió hívet számláló román ortodox egyház az elmúlt 26 évben 3191 kultikus jellegű épületet emelt, 1078 pedig jelenleg is épülőfélben van. A szerző szerint az ortodox egyház építkezési lázát - elsősorban a Székelyföldön - a szimbolikus területfoglalás szándéka is magyarázza. Hozzátette azonban, hogy a kommunizmus évtizedeiben az erdélyi városokban megsokszorozódott az ortodox hívek száma, a templomok száma viszont stagnált. Azt is megjegyezte, hogy a 18 elismert romániai egyház közül az ortodoxnál a legmagasabb az egy templomra jutó hívek száma.

A portál megállapította: az ortodox egyház hivalkodó templomépítési gyakorlata ellenére a neoprotestáns egyházak avatták együtt a legtöbb templomot és imaházat Romániában. A pünkösdista egyház 1950 imaházat épített 1990 óta, és további 82 felépítésén dolgozik. A baptista egyház ebben az időszakban 790, az adventista egyház pedig 762 imaházzal és templommal gyarapodott, utóbbi további 83 felépítésén dolgozik. A portál ezt annak tükrében tartotta jelentős gyarapodásnak, hogy a három neoprotestáns egyház összesen 550 ezer hívet számlál.

A rendszerváltozás óta a római katolikus egyház 351, a református egyház 314, az unitárius 18, az evangélikus pedig 8 templomot épített.

A Maszol cikke szerint a román állam egyre bőkezűbben támogatja a templomépítéseket. Míg 2011-ben 82 millió lej  közpénzt fordítottak erre a célra, 2014-ben 144 millió lej, tavaly pedig 177 millió lej jutott az egyházi építkezésekre. Hat év leforgása alatt a központi költségvetésből 590 millió lejt fordítottak erre a célra, az építkezéseket ugyanakkor a helyi önkormányzatok is támogatták.

A templomépítések közpénzből történő finanszírozásának a kérdése azáltal vált vitatémává Romániában, hogy a fővárosi önkormányzat csütörtökön 15 millió lejt  szavazott meg a Nemzet Megváltása-katedrális építése. A hivalkodás szimbólumának tartott épület alapkövét 2007-ben tették le Bukarestben. Ha megépül, ötezer ember befogadására lesz alkalmas, és központi kupolája 120 méter magas lesz.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: