2010-03-28 22:32:42• hírek • Szatmár.ro

Túrterebes: képeslapkiállítás

Bara István húsvéti képeslapjaiból nyílt kiállítás Túrterebesen.

Bár a gyűjtő teljes kollekciójának mindössze 1 százaléka tekinthető meg a túrterebesi római-katolikus ifjúsági házban, ez is jelentős mennyiségű képeslapot jelent: 300 darabot. Bara István 40 évvel ezelőtt kezdett hódolni ennek a szenvedélynek, és négy évtized alatt nem kevesebb, mint 30 000 képes üdvözletet sikerült összegyűjtenie.

Középiskolásként külföldi gyűjtőkkel is tartotta a kapcsolatot, miután családot alapított, felesége és gyermekei is besegítettek a tevékenységbe. Körülbelül 100 országból vannak képeslapjai, és mintegy 120 olyan lap van, amely a megye különféle településeit jeleníti meg. Mint azt a gyűjtő elmondja, sajnos, ma nagyon nehezen lehet megyei helységeket ábrázoló lapokhoz jutni, valamikor minden egyes városnak, falunak volt legalább egy képeslapja.

Bara Istvánnak eddig egyetlen, kisebb szabású tárlata volt: Mezőpetriben állított ki régi képeslapokat. A legrégebbi darab 1896-ból való. A vasárnap délben megnyitott, húsvéti képeslapkiállítás hét közepéig tart nyitva.


Húsvéti képeslapokból nyílt kiállítás
Húsvéti képeslapokból nyílt kiállítás


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: