2011-08-04 16:39:24• hírek • Kocsis Zoltán

A kóbor kutyák ellen, a kutyákért

Csütörtök délben átadták Szatmárnémetiben a polgármesteri hivatal és a Free Life Állatvédő Egyesület által közösen létrehozott és működtetett központot, melyben a jövőben a kóbor kutyákat ivartalanítják majd.

Romániáról a legtöbb negatív hangvételű hír és beszámoló az utcagyerekek, a korrupció és a rossz utak mellett rendre megemlítik a kóbor kutyák nagy számát is. A radikális megoldásokat kedvelők szerint a végső megoldás az állatok megölése. Ám a statisztikák azt bizonyítják, hogy az eutanázia nem megoldás, éppen ezért olyan országok, mint Bulgária vagy Törökország, amelyek korábban ezt az utat választották, a sterilizálást bevezető törvénykezést léptettek életbe az utóbbi években. Nagyváradon pedig az ivartalanítás következtében az utóbbi négy évben 85%-al esett vissza a gazdátlan kutyák száma, míg Olaszország ezzel a megoldással gyakorlatilag teljesen megoldotta ezen problémáját.

Csütörtöktől Szatmárnémeti is erre a nyugati útra lépett, hisz ekkor adták át a Polgármesteri Hivatal és a Free Life Állatvédő Egyesület együttműködésében létrehozott a Kóbor Kutyák Sterilizálásának Állatorvosi Központját. A város vezetése ennek érdekében öt évre átruházta az egyesületre a Crisan utcán, a Kossuth kert hátsó bejárata közelében lévő ingatlan használati jogát, a telken korábban ugyanis a vízmű működött. A területen található egyik épületben hozták létre azt a csinos ki műtőt, amelyben majd az utcán befogott kutyákat és macskákat ivartalanítják. Az épület rendbetétele és felszerelése eddig 60.000 lejébe került a városnak, amely a folytatásban is biztosítja a működés anyagi hátterét. Fontos kiemelni, hogy itt a gyógyszerekről, felszerelésekről, számlákról, a befogás költségeiről van szó, mivel a Free Life egyesületben tevékenykedő mintegy 16 állatorvos önkéntes módon végzi szolgálatát, tehát fizetés nélkül, akárcsak önkéntes segítőik.


A Kossuth-kert szomszédságában van a központ
A Kossuth-kert szomszédságában van a központ


A cél, hogy a befogott kutyákat és macskákat ivartalanítják és lehetőleg gazdit találjanak nekik. Amennyiben ez nem sikerül, akkor ismét kénytelenek szabadon engedni őket, hisz az Ivartalanítási Központ nem állatmenhelyként működik majd.

A hivatalos megnyitón Lucretia Simu, a Free Life egyesület először köszönetet mondott Iosif Tiproc egykori újságírónak, aki sokat tett a központ létrejöttéért, ám aki sajnos már nem lehetett ott annak megnyitásakor. Az együttműködő állatorvosoknak egy Louis Pasteur-idézettel mondott köszönetet, mely szerint az orvosok megmentik az ember életét, ám az állatorvosok az emberiséget mentik meg. „A kóbor állatoknak segítenünk kell, mert ők is a közösségünk tagjai. Meggyőződésem, hogy nem kell mindig választani az emberek és az állatok között", mondta beszédében Lucretia Simu.

„Egy állat és ezen belül egy kutya értékét nem az adja meg, hogy hány kiállításon nyert. Egy utcáról befogadott kutya is ugyanolyan örömet tud okozni" mondta Ilyés Gyula polgármester, leszögezve, hogy a kóbor állatok problematikája az egész világon jelen van. „Vannak, akik nem tűrik maguk körül a kóbor állatokat és igazuk van, mint ahogy az állatbarátoknak is igazuk van, akik segíteni szeretnének rajtuk. Meggyőződésem, hogy a jó úton haladunk, ám ehhez időre van szükség, valamint a lakosok türelmére", mondta a polgármester.

Aki örökbe kíván venni egy állatot, esetleg feleslegessé vált kutyája, macskája van, vagy önkéntesként szeretné segíteni a Free Life egyesület munkáját, az a 0727-303 371, a 0746-086 967 vagy a 0751-082 799 telefonszámokon léphet kapcsolatba az egyesülettel, a www.freelifesm.ro honlapon pedig megnézheti az örökbefogadásra váró állatokat is.


Ilyés Gyula és Lucretia Simu


Camelia Simu a műtőben
Lucretia Simu a műtőben


Számos kutyabarát vett részt a megnyitón
Számos kutyabarát vett részt a megnyitón


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: