2009-09-15 11:08:33• hírek • Parajdi Andrea

Légi bemutatóra várják a szatmáriakat

Repülős napot szervez szombaton a Szatmár Megyei Tanács a helyi reptéren, ahol látványos légi bemutatókkal szórakoztatják a gyerekeket és a felnőtteket. Az érdeklődők közelebbről is megismerkedhetnek különböző repülőgéptípusokkal és a Szatmár Megyei Reptér szolgáltatásairól is direkt módon tájékozódhatnak.

Először tavaly szervezett Repülős napot Szatmárnémetiben a Megyei Tanács és a Román AeroClub, akkor az esemény 15 ezer látogatótt vonzott a helyszínre. -Úgy gondoljuk, hogy évente egyszer szüksége van a Szatmár megyeieknek egy hasonló rendezvényre, hiszen itt gyerekek és felnőttek egyaránt élvezhetik a programokat, ráadásul mindez nem is kerül pénzbe az érdeklődőknek. A tavalyi év sikere arra enged következtetni bennünket, hogy ebből az eseményből érdemes hagyományt teremteni - nyilatkozta lapunknak Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke.

Míg tavaly leginkább a Szatmár megyeiek szórakoztatására helyezték a hangsúlyt, idén emellett a szervezők nem titkolt szándéka a Szatmár Megyei Reptér szolgáltatásainak népszerűsítése is.

Csehi mint mondja, kevesen tudnak róla, hogy a Bukarest-Szatmárnémeti közti repülőjáratok díjszabása mennyire kedvező, hiszen akár 400 lejből jövet-menet meg lehet járni a román fővárost. Ha vonattal, autóbusszal, vagy személygépkocsival utaznánk akkor sem tudnánk olcsóbban eljutni Bukarestbe, nem beszélve arról, hogy ki kell bírni a 10-12 órás utazást is, míg ez repülővel bejelentkezéssel együtt mindössze két és fél órát vesz igénybe.

A tanácselnök fontosnak tartja, hogy megyehatáron túlra, főleg Zilah környékére is eljussanak a helyi reptér nyújtotta lehetőségek, hiszen a zilahiak jelenleg Kolozsvárra utaznak ha Bukarestben van útjuk, holott Szatmárnémeti közelebb is van hozzájuk, és a repülőjegyárak is jóval kedvezőbbek. -Idén Zilahon is meghirdettük a repülős napot, bízunk benne, hogy az eseménynek onnan is lesznek érdeklődői - mondta Csehi.

Szeptember 19-én, szombaton 13 órától kezdődnek a repülős programok, ahol a helikoptereken és repülőgépeken kívül ejtőernyősökkel is találkozhatunk, aki érdeklődik a légi bemutatók iránt, vagy egyszerűen csak egy kellemes kikapcsolódási lehetőségre vágyik annak mindenképpen érdemes kilátogatni a Szatmár Megyei Reptérre.


Légi bemutató Szatmárnémeti

Légi bemutató Szatmárnémeti
Másodjára szervez repülős napot a Szatmár Megyei Tanács


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: